Van segítség, ha bajban a házasság - Szalai Dóra és Spronz Péter a csalad.hu-nak adott interjút

2020. február 20. - Tallér Zsófia

https://csalad.hu/cikk/van-segitseg-ha-bajban-a-hazassag

Az első gyermek érkezése is olyan normatív krízis, amiről tudniuk kell a fiataloknak ahhoz, hogy a nehézségeket kezelni tudják. Spronz Péter pszichológus, pár- és családterapeuta és Szalai Dóra tanácsadó szakpszichológus a csalad.hu-nak adott interjúban arról is beszélt, nem működhet hosszútávon egy kapcsolat, ha nincs a partnerek között kommunikáció, vagy ha rosszul tálalják egymásnak az érzéseiket. A házasságok megmentéséhez jól jöhet egy külső szakember.

Pszichológushoz azok az emberek fordulnak, akik igényesek életük és kapcsolataik minőségére, és felismerik, hogy aktuális élethelyzetük megoldásában szükségük van egy külső, feltétel nélkül elfogadó, empatikus, támogató, szakmai segítségre. Ez az egyik üzenete a Budai Pszichológus Központnak. Kiket várnak családterápiás konzultációra?

Péter: Azokat, akik tudnak és akarnak arról beszélni, hogy párjuk milyen érzéseket kelt bennük. A konzultáción azokkal tudunk eredményesen dolgozni, akiknek nincsenek komoly személyiségzavaraik, és a bántalmazó kapcsolatot is elutasítjuk.

Dóri: Fontos, hogy azt érezzék a pár tagjai, még dolguk van egymással. Nincs recept a jó kapcsolathoz. Van, ahol a hangos szóváltás nem probléma, máshol a kiabálás megakasztja a boldog együttélést. Olyan párok is vannak, amelyek a magányos együttlétben teljesednek ki. Ha nekik így jó, nincs szükségük terápiára. Akkor érdemes segítséget kérni, ha azt érzik, hogy valami nem működik. Úgy fogalmaznék, hogy egyéni vagy páros szenvedés nyomást éreznek.

Péter: Eleinte általában minden szuper, aztán pár hónap, év együttélés után kezdődhetnek a gondok. Ilyenkor még sokan szívesen dolgoznak azon, hogy visszatérjen a jó, aztán ez a vágy elhal. Na, ezt nem szabad megvárni.

Dóri: Sajnos a párok nem egyszerre érkeznek meg erre a pontra. Ha az egyik fél úgy érzi, hogy baj van, a másik még nem, akkor, még ha igénybe is vesznek külső segítséget, az kevéssé tud hatékony lenni. A problémát már korábban jelző társ aztán egy idő után elengedi a kapcsolatot, a másik meg akkor kezdene dolgozni rajta. Innen nehéz visszaépülni.

Egy ötszobás budai lakás a helyszín. A szobában két hófehér fotel, egy kanapé, egy dohányzóasztal és egy komód várja a pácienseket. Otthonos kis helyiség, bármelyik lakásba beilleszthető. Ki hova ül?

Dóri: Én az asztal mellett, a fotelban szoktam ülni, Péter a másikban, a párok általában a kanapén foglalnak helyet. Ez valahogy magától alakul így, megvárjuk, amíg ők elhelyezkednek. Informatív a pár kapcsolatáról, hogy egymáshoz mennyire közel vagy távol ülnek le.

Ebből már olvassák is a jeleket?

Péter: Igen, ez is mutatja, milyen kapcsolatban van egymással a férj és a feleség, pontosabban a pár, hiszen sokszor nem is házaspárról van szó.

Mindenki elhelyezkedett. Mi történik utána az első alkalommal?

Dóri: Szinte mindenki feszülten érkezik, ezt megpróbáljuk oldani. Azt kérjük, meséljenek magukról, és mi is bemutatkozunk.

Valóban szükség van a konzultációhoz arra, hogy megtudjátok, kinek milyen volt a gyerekkora, kikkel barátkozik, mióta ismerik egymást, vagy ez inkább csak a feszültségoldás része?

Péter: Ezek nem elhanyagolható ismeretek, sokat segítenek abban, hogy meghatározzuk az útvonalat. A konzultáción foglalkozunk a származási családdal. A családfa állítása után megbeszéljük, miként működtek vitás helyzetben a családtagok, milyen szokások, gyermeknevelési elvek érvényesültek. Ilyenkor nagyon sok minden kiderül, van, hogy egymás előtt is újdonságot tárnak fel a párok. Előjöhet, hogy a szülők, nagyszülők között mindig a férfi hozta meg a döntést, övé volt az utolsó szó. Ha erre itt tudunk reflektálni, az már egy tudatos szint. Eljuthatnak oda, hogy ugyan egymásnak esnek a jövőben is, de már tudják, miért, így a fékek is működhetnek.

Miért ketten vannak?

Péter: Ez nem kötelező felállás, de jó tükörhelyzetet ad.

Dóri: Az egy szerencsés helyzet, hogy a mi párosunk a két nemet képviseli, de erre sincs recept, bár jó lenne, ha lenne. Elsősorban a férjek örülnek annak, hogy nem két vagy három nővel ülnek a négy fal között, hanem férfitársuk is jelen van. Ez biztonságot ad nekik. Emellett mi modellek is vagyunk. Ha mi nem értünk egyet, mintát tudunk mutatni arra, hogyan lehet konfrontálódni, a másikat meghallgatni; ez egyben visszajelzés a párnak is.

Péter esetleg a férfiakat érti meg jobban, Dóri pedig a nőket?

Péter: Ez nekem egy fontos téma. Amikor elkezdtem ezt az egész munkát, akkor azt vettem észre magamon, hogy jobban tolom a nők szekerét, mint a férfiakét. Automatikusan nekik adok igazat. Jó kis önismereti feladat volt, dolgoznom kellett azon, hogy ez megváltozzon, semleges tudjak maradni. Jó pár évet kellett ezzel foglalkoznom, de szerencsére mára eltűnt ez az érzés.

Dóri: Ezzel valóban fontos foglalkozni, de tudnunk kell, hogy mi miért történik bennünk. Masszívan dolgoznunk kell magunkban azon, hogy ne vigyenek el a történetek, a saját életérzéseink, élettapasztalatunk.

Bemutatkoztak a párok. Mi történik ezután?

Péter: Megkérjük őket, hogy fogalmazzák meg, miért jöttek, miért pont most jöttek hozzánk. Milyen elképzeléseik, céljaik vannak. Legtöbben egyébként csodát várnak, orvosi analógiára azt, hogy ha elmegy a beteg az orvoshoz, ő megállapítja a bajt, felírja a receptet, a beteg kiváltja a gyógyszert, beveszi, és meggyógyul tőle. Ebből nehéz kizökkenteni a pácienseket. Itt ugyanis minden a gyakorlatban történik, és nekik is dolgozniuk kell a változásért. Gyakran alkalmazzuk például a szerepcserés játékot. Megkérjük őket, cseréljenek helyet a kanapén, a férjet feleségként, a feleséget a férje szerepében kérdezzük.

Dóri: Ha így sem hallják meg egymást, ha így is mindenki a saját érveit fújja, akkor kezdjük elölről az egészet. Megkérjük, foglalják össze, mit értettek meg abból, amit a másik mondott. Sokszor semmit.

Nem lehet könnyű két idegen ember előtt kényes témákról, esetleg intim problémákról beszélni.

Dóri: Akik úgy döntenek, hogy segítséget kérnek, azoknál ez általában nem probléma. Sőt, gyakran nehéz tartani a másfél órás keretet, mert nagyon belemelegednek ám a párok a mesélésbe.

Péter: Elsősorban a 30-as, 40-es korosztály jön hozzánk, ők nem kezelik tabuként a szexualitást sem. Ha mégis azt érezzük, hogy valamelyik felet feszélyezi a téma, akkor felajánljuk, hogy térjünk át más területre. Itt nem vallatás folyik, fontos, hogy a pácienseink komfortosan érezzék magukat.

Mennyi az átlagidő, ami után útjukra lehet ereszteni a párokat?

Dóri: Amikor megvan a közös fókusz, az, hogy min dolgozunk, akkor szóban 8-10 alkalomra szerződünk. Van, amikor elég kevesebb alkalom, de a tapasztalat azt mutatja, hogy inkább több kell. De, ha az egyik fél válni akar, a másik még mentené a kapcsolatot, akkor hosszú idő az is, hogy közös kiindulópontot találjunk. Motiváció, közös fókusz és elköteleződés a közös munkára – ezek a sikeres családterápiás konzultáció feltételei. De érett személyiségre, önreflexióra és kommunikációs készségre is szükség van.

Péter: Ha komoly az egyéni elakadás, személyiségzavart tapasztalunk, ott mi, illetve a párterápia, mint módszer keveset tud tenni. Ennek feloldása nem ennek a műfajnak a feladata.

Dóri: Akinek például nagyon alacsony az önbizalma, annak először szerencsés ezt a problémát rendeznie, Ehhez egyéni terápiát javaslunk.

Hány év együttélés után, vagy milyen élethelyzetekben jönnek általában a problémák?

Péter: Nehézség elé állítja a párokat a gyermek születése. Ez komoly mérföldkő. Főleg az első gyermek.

Dóri: Ezt nagyon fontos kimondani, kell erről beszélni. Ez egy krízishelyzet, csak az a baj, hogy ezt a témát tabuként kezeljük. Ezért is éri felkészületlenül a párokat ez az érzés. A társadalmi elvárás is kizárólag a boldogság megélése. Így aztán bűntudatot érez az anyuka és az apuka is, ahelyett, hogy tudnák, nincs ebben semmi különös. Hasonlóan nehéz élethelyzet az is, amikor elköltöznek a gyerekek. Szinte mindig előkerül az is, hogy sokat dolgoznak a párok, nagyon kevés időt töltenek egymással, nem beszélgetnek. Mindig arra biztatjuk őket, hogy beszéljenek egymással. Nem működik hosszútávon egy kapcsolat, ha nincs kommunikáció. Ugyanakkor ez lehet a konfliktus forrása is, hiszen az egy attitűdbeli különbség, hogy a nők jobban szeretnek beszélni, a férfiak meg azt mondják, ne dumáljunk annyit, oldjuk meg.

Ha gyakran beszélnek a gondokról, akkor az egyik fél úgy érezheti, mindig piszkálja őt a társa. Hogyan kell ezt jól csinálni?

Dóri: Ha időről időre mindig ugyanúgy, mindig ugyanarról beszélnek, körbe-körbe járnak, annak semmi értelme. Ilyenkor érdemes segítséget kérni. Amikor mi azt mondjuk, hogy beszéljünk a problémákról, akkor azt úgy értjük, hogy nevezzük nevén a dolgokat. Fontos tudni, hogy mi bántja a másikat, mivel elégedetlen, és azon próbáljanak is változtatni. Ha ezt nem teszik, csak a sérelmek maradnak, és eltávolodnak egymástól. Ezt nem jó megvárni.

Van, hogy a terapeuta mondja ki: nincs értelme a kapcsolat, vagy a konzultáció folytatásának?

Dóri: Első körben ezt inkább egymással beszéljük meg, de olyan is van, hogy az egyikünk több esélyt lát. Szoktuk jelezni, hogy úgy látjuk, annyira erősek a sérelmek, hogy ezeken feloldás nélkül nehéz tovább haladnunk. Az is ilyen helyzet, amikor látjuk, az egyik fél nincs jelen, ellenáll. Egy pár által támogatott, de tulajdonképpen egyéni terápiát sem hívhatunk családterápiás konzultációnak.

Mikor sikeres, hogyan ér véget a konzultáció?

Dóri: Ez egy folyamat. Időről időre kérünk visszajelzést, hol tartanak, érzik-e a változást. Érezzük mi is, amikor már nem kell fogni a kezüket. Ilyenkor azt mondjuk, próbáljuk meg ezentúl a kétheti találkozót havira csökkenteni, vagy jöjjenek vissza fél év múlva egy konzultációra.

Stressz a fiatal generáció körében - Csapi Flóra írása

flora_depositphotos_201048108_l-2015.jpg

A fiatal generáció modern kori szorongásai, stresszei

Időnként mindannyian érezhetjük úgy, hogy képtelenek vagyunk megbirkózni a mindennapi terheinkkel: túlszaporodó tennivalóinkkal, kisebb-nagyobb bosszúságainkkal, fájó veszteségeinkkel. Ezenfelül minden generációnak megvannak a napjainkban rá jellemző, speciális nehézségei, amelyekkel meg kell küzdenie az életben. Változatos életkorú klienseim között egyre több a 18-35 év körüli fiatal, akik újfajta és sokoldalú problémákkal néznek szembe.

Életkezdeti nehézségeink

Manapság úgy tűnik, hogy bizonyos szempontból nehezebb elindulni az életben, mint szüleink, nagyszüleink generációjának, de nemcsak anyagilag, hanem azért is, mert egy mai fiatal gyakran a lehetőségek olyan széles tárházával találja szemben magát, amely már inkább jelent terhet, mint könnyebbséget. A félelem, hogy kimaradunk valamiből (a szakirodalom angolul „FOMO“-nak, azaz „fear of missing out“-nak nevezi a jelenséget), nyomasztóan lebeghet a fejünk felett, és míg egy adott célra koncentrálunk, talán úgy érezhetjük, hogy máshol kellene lennünk, vagy már jóval előrébb kellene tartanunk az életben.

Megoldandó életfeladatok vs. egyéni lehetőségek, vágyak

A lehetőségekhez képest jó lenne sikeresen pályát választani, karriert építeni, mely nemcsak biztos megélhetést nyújt, de önmegvalósításunkat is elősegíti. Ezzel párhuzamosan megindul a szülőkről való leválás és anyagi függetlenedés időszaka, mely hosszan elhúzódhat, ha nem érezzük stabilnak anyagi helyzetünket, vagy érzelmileg nem vagyunk készek. Előbb-utóbb szemben találjuk magunkat a párkeresés és ismerkedés viszontagságaival is, az esetleges magánnyal vagy párkapcsolati problémákkal, elköteleződési nehézségekkel. Kérdés lehet bennünk továbbá, hogy vajon szeretnénk-e gyermeket vállalni, és ha igen, lesz-e kivel, vagy élethelyzetünk megengedi-e.

Hol telepedjünk le, hogyan alakítsunk ki minél egészségtudatosabb életmódot, hogyan készüljünk fel az egyre bizonytalanabbá váló jövőre?...és így tovább. Ez csak néhány példa azokra a szorongató kérdésekre, amelyek ma a fiatal generációt nap mint nap foglalkoztatják.

Egyeseknek úgy is tűnhet, minél tudatosabb életvitelre törekszenek, annál nehezebb a dolguk, hiszen ha gondolkodásmódunkkal a ma jelenlévő, különböző társadalmi trendeket kívánjuk követni, rengeteg, akár egymásnak teljesen ellentmondó értékkel találhatjuk szemben magunkat. Nem könnyű eligazodni ezekben a zavaros, ambivalens értékrendszerekben, és kitalálni, mi magunk mit szeretnénk igazán, anélkül, hogy bárkinek, vagy bármilyen normának meg szeretnénk felelni.

„Kapunyitási pánik“, azaz az életkezdeti krízis

Ma már nemcsak életközepi, „kapuzárási“ pánikról beszél a szakirodalom a modern társadalmakban, hanem az élet kezdetekor fellépő, úgynevezett „kapunyitási válságról“ is. Bár úgy tűnhet, sosem volt egyszerűbb dolga a fiataloknak, mint a 21. században, ahol szinte bármilyen életutat választhatnak maguknak, ez éppolyan nyomasztó is lehet, mint amilyen kecsegtető. Nem egyformán elérhetőek ugyanis a lehetőségek, és bármennyire vágyik valaki arra, hogy kilépjen biztonságot jelentő, de kevésbé izgalmas munakhelyéről, és időkorlát nélkül körbeutazza a világot, nem biztos, hogy anyagi forrásai megengedik, vagy akár személyiségjegyei illeszkednek vágyaihoz.

Nyomasztó közösségi média-hatások

A közösségi média torzító hatásairól nem is beszélve, ahol elhitetik velünk, hogy egyesek élete tökéletes, hiszen látszólag nem csinálnak mást, mint drága ruhákban, gyönyörű helyszíneken pózolnak és mosolyognak boldogan nap mint nap. Frusztráló lehet ezt látni annak, aki úgy érzi, neki csak az élet „hétköznapi“ örömei jutnak.

Saját értékrendünk tisztázása, a nekünk megfelelő életstílus megtalálása mellett nagyon fontosnak tartom, hogy mindennapjainkat feltöltsük élményekkel, apró örömökkel, hiszen ezek lendítenek át minket a látszólag egyforma, szürke hétköznapokon. Ha időnként megengedhetjük magunknak, hogy elutazzunk, vagy különleges élményekhez juthassunk, azt becsüljük meg nagyon, de ne várjunk minden nap „tűzijátékot“, hiszen az nem életszerű. A közösségi médiában magukat és életüket valamilyen okból tökéletesnek feltüntetni akaró emberek helyzete sem biztos, hogy jobb a miénknél, csupán másképp kommunikálják.

Ha úgy érzed:

  • valamiért nem vagy elégedett az életeddel
  • ha szükséged van új nézőpontokra, vagy csak a kezdő löketre a változáshoz
  • ha krízisben vagy, és nem tudod, hogyan lendülj át rajta
  • netalán nagyobb önbizalomra vágysz...

...fordulj hozzám bizalommal, és együtt kitaláljuk, mit tudsz tenni, hogy elégedett légy magaddal és az életeddel.

Csapi Flóra

CSAPI FLÓRA

Egészségpszichológiai szakpszichológus

+36 70 574 4078

csapiflora@budaipszichologus.hu

Daganatos megbetegedés a családban - Csapi Flóra írása

flora_depositphotos_184235884_l-2015.jpg

Daganatos betegség a családban

Ha családunkon belül daganatos betegséget diagnosztizálnak, az alapjaiban rendíti meg a világba vetett hitünket, bizalmunkat. Úgy érezhetjük, hogy egyik pillanatról a másikra veszítettük el lábunk alól a talajt, hogy innentől kezdve minden más lesz, és már sohasem lehetünk boldogok. Kihívások sokaságával kell megküzdenünk, hiszen megkezdődik az orvosi vizsgálatok, kezelések időszaka, esetleg hosszabb kórházi tartózkodással, ami nagyfokú alkalmazkodást, logisztikázást kíván az egész családtól. Ha szerettünk, vagy mi magunk komoly betegséggel küzdünk, felértékelődnek a mindennapi interakciók, az együtt töltött idő, hiszen attól félünk, közös napjaink meg vannak számlálva.

 A remény, mint megküzdést segítő pozitív érzelem

 Kiemelkedően fontosnak tartom, hogy a remény érzését fenn tudjuk tartani nemcsak beteg hozzátartozónkban, de az egész családban is, hiszen ez adja meg a kellő erőt, motivációt a betegséggel való küzdelemhez. Természetesen nem lehet tagadni: előfordul, hogy annyira előrehaladott állapotban van a betegség, hogy el kell fogadnunk, az élet a végéhez közeledik, de még ilyen nehéz helyzetben is sokat tehetünk azért, hogy megkönnyítsük, megszépítsük szerettünk hátralévő idejét.

 „Teher alatt nő a pálma“, azaz krízishelyzetben többre vagyunk képesek

 Sok esetben azonban olyan energiákat vagyunk képesek mozgósítani a krízisben, amelyek létezéséről mi magunk sem tudtunk. Bízzunk rejtett erőforrásainkban, hiszen többet tehetünk magunkért, mint azt elsőre gondolhatjuk. Mindenekelőtt fogjunk össze a családdal, hogy átsegítsük egymást ezen a nehéz időszakon. Válsághelyzetben természetes, hogy kiéleződnek konfliktusaink, de ne engedjünk teret ezeknek, inkább igyekezzünk nyíltan és őszintén tisztázni őket, hogy a leglényegesebbre koncentrálhassunk: segítsünk szeretett családtagunknak legyőzni betegségét, vagy ha erre nincs mód, minél inkább megkönnyíteni számára ezt a terhelt időszakot.

 Támogassuk egymást

 Ha a páciens felnőtt, önmagáért és döntéseiért felelősséget vállalni képes személy, hagyjuk, hogy saját maga döntsön helyzetéről. Tapintatosan elmondhatjuk véleményünket, de tartsuk tiszteletben, hogy elsősorban róla van szó, és biztosítsuk őt támogatásunkról. Legyünk türelmesek, amennyire csak lehet, hiszen az egész család számára nehéz időszakot jelent egy komoly betegség megléte. Viseljük közösen a terheket, és figyeljünk oda egymás jól-létére, és a regenerálódásra.

 Beteg gyermek a családban

 Különösen megrendítő és fájdalmas helyzet, ha gyermekünket diagnosztizálják onkológiai betegséggel. Ebben az esetben is kiemelkedően fontos az őszinteség! Ne féljünk saját életkorának megfelelően, de partnernek tekintve őt, beszélni vele a helyzetről, hiszen gyermekünk érzi rajtunk a szorongást, feszültséget, kétségbeesést, még akkor is, ha azt gondoljuk, tudunk magunkon uralkodni. Nem ártunk neki azzal, ha világossá tesszük számára is, hogy valami megváltozott, sőt. Leginkább úgy tudjuk megóvni, ha nyíltan és őszintén beszélünk vele, ha lehetőséget teremtünk, hogy feltehesse nekünk kérdéseit, amelyekkel akkor is küzd magában, ha nem jelzi. Ha a gyermek azt tapasztalja, hogy a családban nincs titkolózás, tabusítás a betegséggel kapcsolatban, ő is szabadabban tudja megélni érzéseit, amikkel így már lehet kezdeni valamit, beszélgetni róluk, és a gyermek nem marad egyedül a velük való megküzdésben.

 A lelki-életviteli tényezők szerepe

 A tudomány jelenlegi állása szerint valószínűnek tűnik, hogy szinte minden betegség kialakulásában és/vagy tartós fennmaradásában lelki tényezők is szerepet játszanak. A stabil egzisztenciáért, azért, hogy családunk semmiben ne szenvedjen hiányt, gyakran erőnkön felül teljesítünk a munkánkban, és valószínűleg még otthon is vár minket egy második műszak, hiszen családtagjainkről, otthonunkról is gondoskodni szeretnénk. Folytonos igyekezetünkben, megfelelni vágyásunkban könnyedén elfeledkezhetünk a pihenés, regenerálódás fontosságáról. Az állandó „készenléti állapottal“ idővel kizsigerelhetjük szervezetünket, ami (immunrendszerünkön keresztül) már nem tud minket hatékonyan megvédeni a kórokozókkal, vagy akár saját testünk (egyébként természetesen előforduló) sejtmutációinak elszaporodásával szemben, mely a daganatok képződését beindítja.

 A megelőzés nagyon fontos

 Egészségünk megőrzése szempontjából nagyon fontos tehát, hogy testi-szellemi-pszichés regenerációnkról rendszeresen gondoskodjunk, és ha úgy érezzük, ebben segítségre van szükségünk, keressünk fel pszichológus vagy pszichiáter szakembert, hogy legyen lehetőség az esetleges nemkívánatos állapotok megelőzésére. Figyeljünk oda magunkra, hiszen ezt senki más nem fogja tudni megtenni helyettünk.

 Önmagunk ostorozása nem segít

 Ha mégis felütné a fejét egy betegség, semmiképp ne hibáztassuk magunkat, hiszen egy daganatos betegség kialakulása mögött nagyon bonyolult oki rendszer áll, melyet még ma sem látunk át pontosan. Az  érzelmi-élethelyzeti nehézségek kezelése, a stresszel való nem kielégítő megbirkózás, vagy az életmódunk csak egy része a lehetséges tényezőknek, amelyek miatt beteggé válhatunk. Nem szabad megfeledkezni a genetikai hajlamról, vagy a környezeti ártalmakról, de még sok minden más is szerepet játszhat a betegség kialakulásában, amelyről nem is tudunk, vagy amelyre nincs ráhatásunk.

Ha szükséges, kérjen segítséget

 De ha már a tudomány bebizonyította, hogy kiegyensúlyozott lelki-érzelmi állapotunk hosszútávon védelmet jelent a betegségekkel szemben, tegyünk meg minél többet azért, hogy megőrizzük, vagy visszaszerezzük jó közérzetünket, testi-pszichés egészségünket, jól-létünket. Ha úgy érzi, szeretné megőrizni lelki egyensúlyát, vagy már kialakult betegségét szeretné minél hatékonyabban kezelni, vagy legyőzni, keressen bizalommal, hogy támogatni tudjam céljaiban.

Csapi Flóra 

CSAPI FLÓRA

Egészségpszichológiai szakpszichológus

+36 70 574 4078

csapiflora@budaipszichologus.hu

Ősszel induló önismereti pszichodráma csoport

Még tart a jelentkezés a 2019 szeptemberben induló pszichodráma csoportba, amelyet Kasza Zsuzsanna, klinikai szakpszichológus, pszichodráma vezető tart Gózon Éva játékmester segítségével.

Jelentkezni az alábbi linken , vagy a Budai Pszichológus Központ honlapján, illetve emailben lehet.

Jelentkezzen, ha készen áll a változásra!

ÖNISMERETI PSZICHODRÁMA CSOPORT

Miért a pszichodráma?

A pszichodráma a szeretet, a feltétel nélküli elfogadás, és empátia mindent átható erejét hangsúlyozó pszichoterápiás módszer.
Megadja azt a lehetőséget, hogy bármely életeseményt, múltban gyökerező problémát, cselekedeteink, reakcióink és érzéseink mögött meghúzódó tartalmat, képessé váljunk felismerni, megérteni és átdolgozni.

Miért jó a csoportos önismereti munka?

Az önismereti munka hatékonyságát nagymértékben megnöveli a csoportban való részvétel, a csoport elfogadása és szeretete. A csoport tagjai hasonló problémákkal küzdenek, megoszthatják egymással érzéseiket, és megtapasztalják, hogy nincsenek egyedül a nehézségeikkel. A csoportban megélt biztonság lehetővé teszi, hogy szembe merjünk nézni legbelső félelmeinkkel, fájdalmunkkal, és bátran meghaladjuk azt.

A csoportban a csoporttagok és csoportvezetők közösen olyan elfogadó, megértő és támogató légkört hoznak létre, ahol mindenki a saját maga ritmusában, biztonságos környezetben dolgozhat a megoldandó problémáján. Védett környezetben begyakorolhatjuk mindazt ami az életben nehézséget okoz, egymást inspirálva, segítve, támogatva és mintát mutatva sokkal gyorsabban és eredményesebben lehet fejlődni. Csak emberi kapcsolódásban és interakciókban lehet fejlődni és kialakítani a személyes biztonságunk és önállóságunk alapjait. Csoportban tudjuk megélni, begyakorolni és elsajátítani azokat az alapvető emberi kapcsolati és viselkedési mintáinkat amelyekben magabiztos, boldog és kiegyensúlyozott életet élhetünk.

 

Érdekel, jelentkezem!

 

Nekem való a csoportos önismereti munka?

Semmilyen előképzettséget vagy tudást nem igényel a csoporthoz való csatlakozás. Mindent együtt tanulunk meg és sajátítjuk el amivel a csoportmunkában dolgozunk.

Neked ajánljuk!

  • ha szeretnél változtatni az életeden,
  • megoldanád a párkapcsolati problémáidat,
  • jobban képviselnéd magadat és érdekeidet,
  • megszabadulnál a félelmeidtől,
  • magányos vagy és nem tudsz bízni az emberekben,
  • önértékelési problémákkal és önbizalom hiánnyal küzdesz,
  • határozottabb és magabiztosabb szeretnél lenni,
  • szeretnél egy harmonikus, teljes és szabad életet élni.

A csoportban alkalmazott módszerspecifikus terápiás technikák:

  • pszichodráma, család-állítás
  • rögtönzés, szerepjáték, playback
  • imagináció, beszélgetés
  • bodywork, zene, tánc
  • mozgás és meditáció
  • integratív hipnoterápiás elemek
  • művészetterápiás elemek


A csoport keretei


Helyszín: Budapest XI. ker. Kosztolányi Dezső térnél.
Havi egy alkalommal szombaton vagy vasárnap 9:00 – 17:00 óráig.
Kezdés 2019. év ősz
A képzés 180 óra, (18 alkalom).
Részvételi díj: 20.000 Ft/alkalom

Hogyan lehetsz tagja a csoportnak!


1. Jelentkezés

Jelentkezés és információ a csoportvezetőknél vagy a jelentkezés lap kitöltésével.

2. Interjú
Minden jelentkezővel megbeszélünk egy interjút, ahol megismerkedünk és minden információt részletesen megbeszélünk.

3. Első három csoportülés
Az első három csoportnapon betekintést nyerhetsz milyen a közös munka és eldöntheted, hogy szeretnéd-e folytatni a csoportot.

4. Elköteleződés
A 4. alkalomtól a csoport zárt lesz és nem vesz fel új tagokat, illetve csak abban az esetben, amennyiben ezt minden csoporttag támogatja.

Pszichodráma vezetők

Kasza Zsuzsanna

Kasza Zsuzsanna

Klinikai szakpszichológus
Pszichodráma vezető
Integratív hipnoterapeuta
+36 (30) 966 4100
budaipszichologus@gmail.com

 

Gózon Éva

Gózon Éva

 Játékmester, zenetanár.
+36 (30) 618 8336
gozoneva@gmail.com

Stressz a mindennapokban - Csapi Flóra írása

Talán sokan hallottak már arról, hogy szorongásaink, mindennapi problémáink, nehéz életeseményeink a stressz közvetítő szerepével mind hatással vannak testi-lelki közérzetünkre. Fontosnak tartom azonban tisztázni, hogy a stresszreakciót kiváltó tényezők, azaz stresszorok az élet természetes velejárói, ezért teljes mértékben nem elkerülhetők. Mi több, a nagy horderejű pozitív történések, változások is stresszválaszt váltanak ki szervezetünkből, hiszen ugyanúgy kibillentenek minket egyensúlyunkból, vagy megszokott életvitelünkből. (Gondoljunk csak például a gyermekvállalásra, vagy a lottó ötös megnyerésére. Általában mindkét esemény abszolút örömteli, mégis alapjaiban változtatja meg életünket.) A szervezetünknek immunrendszerünk segítségével minden változáshoz alkalmazkodnia kell, legyen az számunkra kedvező, vagy épp megterhelő.

Ami közérzetünk szempontjából igazán lényeges, hogy:

  1. Miképpen értékeljük az adott stresszort. Vegyük azt a példát, amikor felkérnek minket, hogy álljunk ki mások elé, és mondjunk beszédet, vagy tartsunk előadást. Reagálhatunk várakozásteljes izgalommal erre a helyzetre (hiszen megcsillanthatjuk szónoki képességeinket és tudásunkat egy témában, és élvezhetjük mások figyelmét), vagy érezhetjük megugorhatatlan kihívásnak (és a túlzott szorongás miatt azt kívánhatjuk, bárcsak nemet mondtunk volna a felkérésre, vagy ténylegesen be sem vállaljuk, elesve talán emiatt egy fontos lehetőségtől). Mindannyian mások vagyunk, különböző személyiséggel, tulajdonságokkal, tanult reakciókkal, attitűdökkel, azonban nincs minden kőbe vésve, tudatosítanunk kell, hogy gondolkodásunkat képesek vagyunk átformálni, ha kellőképpen dolgozunk rajta!
  2. Másrészt az is kulcsfontosságú, hogyan küzdünk meg a különböző stresszhelyzetekkel. Sajnos rohanó, teljesítményalapú, kizsigerelő modern világunkban szinte mindannyian rengeteg stresszornak vagyunk kitéve nap mint nap. A személyes tragédiák és a sokszor apróságoknak tűnő hétköznapi, bosszantó nehézségek egyaránt komoly kihívások elé állítják szervezetünk önvédelmi rendszerét. Ha az immunrendszer hosszú távon folyamatosan van kitéve olyan stresszoroknak, melyekkel nem tudunk hatékonyan megküzdeni, előbb-utóbb kimerül, és nem lesz képes megfelelően teljesíteni. Emiatt gyakrabban lehetünk náthásak, influenzásak, de szélsőséges esetekben előfordul, hogy komoly betegségek alakulhatnak ki, mint pl. autoimmun kórképek, szív-érrendszeri problémák, vagy akár daganatos betegségek. A stresszorokkal való hatékony megküzdés tehát kiemelkedően fontos a testi-lelki egészség eléréséhez, fenntartásához.

 Forduljon hozzám bátran és bizalommal, amennyiben Ön úgy ítéli meg, hogy: 

  • túl sokat aggódik, szorong, vagy stresszel
  • önértékelését alacsonynak ítéli meg
  • életvezetési nehézségei támadtak
  • nem boldogul kapcsolataiban, konfliktusosnak érzi őket
  • gyászol, vagy el nem engedett kudarcai, veszteségei vannak
  • testi betegséggel, kellemetlen tünettel, panasszal (pl. fájdalommal) küzd
  • életmódot szeretne váltani
  • szeretne relaxációs technikákat elsajátítani önmaga megnyugtatására.

 Problémái megoldásában, önfeltárásában szeretettel támogatom Önt. Együtt gyakran könnyebb megbirkózni a nehézségekkel!

 Csapi Flóra
Csapi Flóra

Egészségpszichológiai szakpszichológus

 

 

Gyermekhospice - Fájdalom és félelem nélkül?!

Onkopszichológiában jártas kolléganőnk, Kovács Ágnes Annaa Jakupcsek plusz című közéleti talk-show vendége volt, ahol a gyermekhospice témát járták körbe. A téma megrázó, azonban érdemes beszélni róla.

jakupcsek.png

A beszélgetés a fenti képre, vagy az alábbi linkre kattintva érhető el:

http://m.atv.hu/videok/video-20190415-jakupcsek-plusz-2-resz-2019-04-15?fbclid=IwAR2N4Qo4HPiu3jHfZz4yF05HGZI5SJT2fGiG7mYmF0WmfK7UBsXu1PHV78M

Kovács Ágnes Anna

Kovács Ágnes Anna

Pszichológus, onkopszichológus

Jót tesz-e a gyereknek a kiabálás?

Szülőként sokszor szembesülünk vele, hogy érzelmeink hatására sokszor nem úgy cselekszünk, ahogyan az valóban szeretnénk. Gyermekeink pedig sokszor feszegetik a határokat és sajnos van az pont amikor elszakad a cérna…

A jó hír az, hogy ezen lehet segíteni! Haragos monológ helyett lehet dialógust is kialakítani.

  


 

Katona Etelka

Katona Etelka

Egészségpszichológus rezidens, táplálkozási tanácsadó

Gyógyító művészet

Frissen csatlakozott kolléganőnk, Dulka Martina, arról mesél az alábbi bejegyzésben, hogy a művészet hogyan alkalmazható terápiaként. Olvassátok szeretettel!

noemi-macavei-katocz-1409781-unsplash.jpg

Mi a művészetterápia?

A kifejező terápiák egyik formája, amely a művészetek kreatív folyamatait használja, hogy javítsa az Ön fizikai, szellemi és érzelmi jólétét. Ez a kreatív folyamat segíthet Önnek a problémák megoldásában, a viselkedése és az érzelemkifejezése fejlesztésében és kezelésében, a stressz csökkentésében, az önbecsülése helyreállításában, valamint a tudatossága elősegítésében. A művészeti tevékenység önmagában, értelmezés nélkül is segít traumatikus élmények feldolgozásában.

Nem szükséges ügyesen rajzolnia vagy művésznek lennie ahhoz, hogy részesüljön ennek a terápiás módszernek az előnyeiből. Szakemberek segítségével elmerülhet a művészete által közvetített üzenetekben, amelyek segítik a gyógyulási folyamatokat. A művészetterápia mindenki számára mást tartogat, de mindenképpen segít önmaga mélyebb megértésében.

Kinek való a művészetterápia?

A legtöbb esetben hatékonyan használható ez a terápiás módszer. Egy olyan világban, ahol számtalan módon kommunikálhat és fejezheti ki önmagát, ez a módszer egynek tűnhet a sok közül. A művészetterápia és a kommunikáció egyéb formái között az egyik legnagyobb különbség, hogy az utóbbi legtöbb formája kommunikációs eszközként szavakat vagy a nyelvet használja. Ebben a korlátozott térben gyakran nem vagyunk képesek kifejezni magunkat, bizonyos gondolatokra vagy érzésekre nem találunk szavakat vagy a meglévőek alkalmatlannak, kevésnek bizonyulnak.

A művészet mint terápia egyik szépsége, hogy számtalan művészeti forma segíti abban, hogy kifejezze érzéseit, mint például a festészet, a rajz, a fotózás, a szobrászat, vagy a vizuális művészet egyéb formái.

Mit csinál egy művészetterapeuta?

A művészetterapeutákat arra képzik ki, hogy alkalmasak legyenek részletekbe menően vizsgálni az olyan nonverbális szimbólumokat és metaforákat, amelyek gyakran a kreatív alkotói folyamatokon keresztül fejeződnek ki. Ezek az alkotások olyan érzések megéléséhez vezethetnek, amelyek szavakkal való megközelítése általában nehézségekbe ütközik. Ezeken a folyamatokon keresztül az egyén megtapasztalja a művészetterápiák hatékonyságát, valamint betekintést kap arról, hogy általa milyen felfedezéseket tehet.

Mit ajánl Önnek egy művészetterapeuta?

Legyen merész, kreatív, és próbálja meg a művészeti terápiákat!

Dulka Martina

DULKA MARTINA

PSZICHOLÓGUS REZIDENS,
MŰVÉSZETTERAPEUTA JELÖLT

Alapvető egzisztenciális kríziseink

Örömmel tudatjuk, hogy Kovács Ágnes Anna, onkopszichológus kolléganőnk egyik tanulmánya nemrégiben megjelent egy tanulmánykötetben. 

A kötet adatai: Kőváry Zoltán (szerk.): Egzisztenciális pszichológia egykor és ma (Oriold kiadó)

maze-2264_640.jpg

Bevezető

Mi is a terápia célja? Kérdezzük ezt szakemberként és páciensként egyaránt. Természetesen minden esetben egyéni válaszok születnek erre a kérdésre, de minden egyes terápiás folyamat fontos célja az egészlegesség, teljesség élményének minél nagyobb megélése. Ebben a cikkben Kovács Ágnes Anna ül le a terápiás székbe egy irodalmi karakterrel, és próbálja kibogozni egy elképzelt első találkozás során, hogy mik a „páciense” legnagyobb kérdései, amivel érkezett. Kis betekintést ajánlunk egy terapeuta fejébe, és a pszichológia egyik fontos módszertani ágának sajátos kérdéseibe. (Kovács Ágnes Anna)

AZ EGYÉN ALAPVETŐ EGZISZTENCIÁLIS KRÍZISEI: A SZÍNTELEN TAZAKI CUKURU ÉS ZARÁNDOKÉVEI CÍMŰ REGÉNY ELEMZÉSE AZ EGZISZTENCIÁLIS PSZICHOLÓGIA SZEMSZÖGÉBŐL

Kovács Ágnes Anna

Lund University, Svédország kovacsagnesanna@budaipszichologus.hu

 Kivonat

Jelen írás újszerű nézőpontot képvisel azáltal, hogy egy szépirodalmi írásművet kíván pszichológiai szempontok alapján elemezni. Murakami Haruki A színtelen Tazaki Cukuru és zarándokévei című művének középpontjában Cukuru áll, akinek élete kietlennek, színtelennek, és magányosnak látszik, nélkülözve a jövőképet és a boldogságot is. Jelen munka Cukuru karakterét úgy közelíti meg, mintha élő személy volna, és egy elképzelt anamnézisen keresztül kívánja feltárni Cukuru életének mérföldköveit az egzisztencia- lista pszichológia fogalomrendszerében. Jelen írás célja emellett olyan faktorok azono- sítása, melyek az egyén életében az élet értelmének megkérdőjelezéséhez vezethetnek, illetve ahhoz a küzdelemhez, amelyet az elkerülhetetlen haláltól való félelemmel vív. Minden, a munkában említett faktor főképp Frankl és Yalom munkásságának egy-egy elemét próbálja bemutatni és felhasználni ahhoz, hogy néhány lehetséges interpretációt adjon Cukuru életeseményeihez és a boldogság lehetőségéhez.

 

1 BEVEZETÉS

 Jelen írás középpontjában az egyén egzisztenciális félelemei és a külvilághoz való viszonya állnak. Vajon lehetünk-e magányosak miközben másokkal va- gyunk? Hogyan kezeljük az izolációt és életünk végességének tudatát? Mit jelent az értelmes élet az egyén számára? Ez a cikk ezen kérdések körül forog, és a Murakami (2013) főhősének életében megjelenő egzisztenciális krízisek elem- zése által kívánja bemutatni egzisztencialista pszichológiai szerzők, elméletal- kotók nézőpontját. Jelen írásban a regény főszereplőjét egy szokatlan nézőpont- ból láthatjuk. A regény kivonata egy elképzelt első ülés jegyzeteként szolgál, amit a továbbiakban az egzisztencialista pszichológia eszköztárával elemzünk.

 2 TAZAKI CUKURU ANAMNÉZISE

 Tazaki Cukuru 36 éves, Tokióban él, és vasúti mérnökként állomásokat tervez. Mindene megvan, munkájában sikeres, édesapja halála után egy lakást és kisebb vagyont örökölt, de semmire nem költ. Ételre is alig. Cukurut rengeteg ember veszi körül, mégis magányos. Emberi kapcsolatai leginkább a praktikus információcserére korlátozódnak elsősorban a munkahelyén. Otthona általában csendes, zenét is ritkán hallgat. Lefekvés előtt szokásos módon megiszik egy kis pohár tömény alkoholt. Gyakran gyötrik bizarr és félelmetes álmok, amelyek nehezen válnak el a valóságtól.

Családjához ritkán látogat haza, egy évben két alkalommal, és akkor sem  tölt velük sok időt. Ők egy másik városban élnek, Nagojában, ahol Cukuru felnőtt és a középiskola befejezéséig élt. Az egyetem alatt és után voltak szerelmi kapcsolatai, amelyek mind viharok és nagy érzelmi válság nélkül végződtek. Cukuru úgy értékeli, hogy igazából egyik nőhöz sem kötődött, mellette voltak, de nem tudtak igazán vele lenni, és szerinte ez az érzés valószínűleg kölcsönös lehetett.

Cukuru gyermekkora eseménytelennek mondható. Két nővérével nőtt fel, édesapját pedig alig ismerhette meg, mert a semmiből felépített óriási ingatlan- kereskedő vállalat rengeteg idejét felemésztette. Úgy érzi, hogy az egyetlen dolog, amelyet igazán neki köszönhet, az a keresztneve, Cukuru. Mivel a japán nyelvben ennek a szónak két írásmódja lehetséges, amely két eltérő jelentésárnyalattal bír, édesapja sokat töprengett, melyiket válassza: a kandzsi fogalmi jelekkel írott Cukuru nevet, amely készítőt (craftsman), vagy a kana szótagírással írottat, amely teremtőt (creator) jelent. Végül a kandzsi fogalmi jelekkel írott mellett döntött, mert úgy gondolta, hogy túl nagy terhet róna a fiára a teremtő jelentésárnyalatú írásjellel. Úgy gondolta, a kandzsi írásjellel nyugalmasabban lehet élni. Cukuru nagyon szereti a nevét, és magáénak is érzi, mert mindig is szeretett kézzelfogható dolgokat készíteni gyermekkorától kezdve. Ennek ellenére mégis a kana írásjelet használja a mindennapokban, mert az könnyebben leírható.

Cukuru saját életét színtelennek ítéli. Ennek alapvető oka egy nagy, az egyetem első évében történt egzisztenciális törés, amely egész további életére kihatott. A középiskolában véletlenül, karitatív munka során összeismerkedő öt fiatalból egy nagyon összetartó, háborítatlan közösség kovácsolódott. A három fiúból és két lányból álló csoportban Cukuru volt az egyik tag. Középiskolás éveiket elválaszthatatlanul töltötték el, és egymást támogatták, kiegészítették, Cukuru számára pedig mindenki egyenlő volt ebben a közösségben, bár ő úgy érezte, hogy őt csak megtűrik. Ennek egyik oka az volt, hogy mindenkit különlegesnek látott, mivel mindenki nevében szerepelt egy szín megnevezése, csak  az ő nevében nem. A többiek a színek alapján kezdték szólítani egymást, csak ő maradt Cukuru. Benyomásai szerint mindenkinek volt valami különlegessége, csak ő maradt színtelen. Ez a közösség jelentette számára a biztonságot, de az egyetem első évében a másik négy tag magyarázat nélkül megszakította vele a kapcsolatot. Ő sem tisztázta az okokat, mivel teljesen megdöbbent. Azután egy évig mély depresszióban volt, a halál közelsége karnyújtásnyira volt tőle. Lefogyott, szociális kapcsolatai teljesen megszűntek, csak a tanulmányait folytatta. Egy év elteltével valahogyan talpra állt, ám fizikai külseje teljesen megváltozott: szikárabb, csontosabb, komolyabb lett. Jelenleg egy kezdődő párkapcsolatban van egy Szala nevű sikeres, életvidám nővel, aki szerint a vele történteken azóta sem tette túl magát, és emiatt nem tudnak kapcsolatukban továbblépni. Elmondta Cukurunak, hogy derítse ki, mi történt akkor, vagy szakítaniuk kell. Cukuru nem sokkal ezután elkezdte felgöngyölíteni a múltbeli eseményeket. Kicsivel később kiderült számára, hogy már csak három barátja van életben, az egyik lány gyilkosság áldozata lett hat évvel korábban. A csapat életben lévő három tagja beszámolójából összeáll az a kép, miszerint a korábban meggyilkolt lány szexuális erőszakkal vádolta őt. Mivel az erőszak tény volt, és a lány életveszélyes pszichés állapotba került, a csapat úgy döntött, hogy az ő oldalára áll Cukuru megkérdezése nélkül, bár nem hittek a lánynak. Cukuru kitaszításával a baráti társaság hamarosan felbomlott, a kapcsolatok megszűntek. A másik lánytag Finnországban él finn férjével, és Cukuruval való találkozásával tudta a történtek feldolgozását elindítani. Mindhárom volt csapattag szerint Cukuru volt a nyugodt összetartó ereje a társaságnak, távozásával ez az erő megszűnt. Azt is megtudta, hogy a két lány közül a Finnországban élő iskolás korukban szerelmes volt Cukuruba, bár ezt ő nem vette észre, csak a később meggyilkolt lány tudta. Cukuru tudatosan ügyelt a háborítatlan egység fenntartására, amiből ki- záródtak a férfi-nő kapcsolatok. Cukuru jelenleg feldolgozni próbálja a történetet, amit megtudott, naphosszat állomásokon ül és a szerkezetüket tanulmányozza. A történtek fényében arra a konklúzióra jutott, hogy egy kapcsolat ugyan- úgy építhető, mint egy állomás: sok munka, odafigyelés, precizitás, kitartás, tervezés. Felhívta Szalát, hogy találkozót kérjen, és beszámoljon a történtekről. 

Bár nem számított rá, de feltörő érzelmeiben elmondta a lánynak, hogy állomást épít neki az életében. Egy olyan állomást, amelynél a lány le akar majd szállni a vonatról. Jelenleg a találkozót várja, ami két nap múlva lesz.

 3 VIKTOR FRANKL ÉS IRVIN YALOM HELYE AZ EGZISZTENCIÁLIS PSZICHOTERÁPIÁBAN

 Az egzisztenciális pszichológia gyökerei az egzisztenciális filozófiában erednek, amely Európában a második világháború után bontakozott ki Európában. Képviselői szerint az egyén felelős önmagáért és a többi emberért is csakúgy, mint   a saját cselekedeteiért. Sartre (Kaufmann, 1956) szerint, az ember az, amivé magát teszi, a jövőnk nem a biológiai örökségünk által determinált, hanem választásaink kérdése. Bár az egzisztencialista filozófia korántsem egyöntetű, jelszavát, miszerint az egzisztencia megelőzi az esszenciát – tehát a lét megelőzi a lényeget, azt, amivé az egyén válik – az irányzat minden filozófusa elfogadta.   Az egzisztencializmus középpontjában az ember létezése áll, úgymint a szabadság, felelősség és autenticitás. Sartre számára (Flynn, 1986) a szabadság magában foglalja a reményt és az univerzális emberi értékeket.

Az egzisztenciális filozófiai irányzatra épülő egzisztenciális pszichológiának két fő ága az európai és az amerikai egzisztenciális pszichológia. Az európai irányát egyik fő képviselője Viktor Frankl, míg az amerikai irányzat nagy alakjai Rollo May és Irvin Yalom. A korai egzisztenciális pszichológusok hangsúlyozzák azt a belső pszichés konfliktust, amelyek az emberi tudatot két pólus között mozgatja: (i) a szorongás, a rettegés, a bűntudat és a kilátástalanság negatív egzisztenciális alapvetései, valamint (ii) a szabadság, a felelősségtudat és   a transzcendencia pozitív egzisztenciális alapvetései között (Wong, 2005). Frankl és Yalom pszichológiai gondolkodásmódja ezen a ponton tér el egymástól. Míg Frankl értelemkereső terápiája a pozitív egzisztenciális erőket kívánja tudatosítani az egyénben és az értelmes életet hangsúlyozza, Yalom elképzelése szerint a terápia abban áll, hogy az egyén készen álljon arra és el tudja viselni azt, hogy az élet alapvetően értelem nélküli és véges, amelyben a végső magányosság vár rá (Yalom, 1980, 2008, 2010). 

4 AZ EGZISZTENCIÁLIS SZORONGÁS ÉS ÉRTELEMKERESÉS KÉRDÉSEI TAZAKI CUKURU SORSÁNAK ALAKULÁSÁBAN

 Viktor Frankl (1988) szerint az ember racionális, értelemkereső lény. Amennyiben élethelyzetében – legyen az bármilyen – sikerült megtalálnia az értelmet, akkor sikerül megőriznie önmagát egészségesen. Kimble és Ellor (2001) azt is kifejtik, hogy Frankl logoterápiája arra az alapra épül, hogy minden emberi lény egyedi és megismételhetetlen, amelynek oka biológiai, környezeti és pszichés hatások együttjárásában keresendő. Az egyediség magában hordozza a mindenki mástól való különbözőséget, amelynek tudatát az egyénnek el kell bírnia. Ezt a tudatot felelősséggel kell az egyénnek elviselnie, amelyben tudja, hogy megadatik neki a választás szabadsága, illetve törekszik minden gátló tényező ellenére megválasztani az útját, és dönteni a saját sorsáról. Az ember spirituális értelemben szabad maradhat minden helyzetben, akár a koncentrációs tábor keretei között is akkor, ha megőrzi az élet értelmének keresésére való képességét. Abban a pillanatban, hogy az egyén a saját tragédiáját és szenvedését teljesítménnyé alakítja át, belső győzelemre van lehetősége. Ahogy Frankl (2006) megjegyzi, a logoterápia értelemkereső, értelemközpontú terápia, amely azokra az értelmes célokra, értelmes tevékenységekre koncentrál, amelyeket a kliens a jövőben tud megvalósítani. Frankl (1988) azt is kijelenti, hogy a múlandóság tudatában felelősségünk a döntéseink iránt még inkább megnő, hiszen az életpályánk attól függ, hogy hogyan valósítjuk meg a lehetőségeinket döntéseink által, és ez által hogyan tudunk visszatekinteni életpályánkra az elmúlás előtt. A történések értelmének keresésétől való elzárkózás figyelhető meg Tazaki Cukuru esetében is akkor, amikor a csoportból való kirekesztésére passzivitással reagál. Frankl (2006) három típusát különbözteti meg a pszichológiai sokknak a koncentrációs táborban tapasztalt események alapján: (i) sokk a koncentrációs táborba érkezéskor, (ii) apátia a táborban való élethez való hozzászokás után, (iii) deperszonalizáció, amely kiábrándultsággal és a társadalmi  morál által kialakított szabályok eltorzulásával jár. Ahogy Frankl (2006) megjegyzi, a keserűség és a kiábrándultság gyakran a szabadulás után is tapasztalható, ami a világtól való elfordulással és az érzelmek kiüresedésével jár. Ahogyan azt a 2. fejezetben láttuk, Cukuru a fent leírt sokk számos jelét mutatja. A csoporttól való izolálódása következtében szociális kapcsolatai megszűnnek, élete elsivárosodik, ő maga gépiessé válik, majd egészen a szuicidum gondolatáig jut. Frankl (1988; 2006) gondolatmenetét követve Cukuru esetében a passzivitás és a döntésekkel saját sorsáért való felelősségvállalás elmaradása előidézi az értelemnélküliség állapotát. Cukuru passzivitása kettős: nem tett azért, hogy megtudja a csoportból való kizárásának okát, illetve távollétében, tudta nélkül döntés született róla.

A Cukuruval történtek rezonálnak Frankl (1988) lejegyzésére, amely szerint aki úgy érzi, semmilyen szinten nem dönthet saját sorsáról – sem spirituális, sem fizikai szinten –, az előbb-utóbb feladja, és az öngyilkosság felé hajszolja magát. Mivel Cukuru számára öndefiníciójának nagy részét az ötfős csoport jelentette, így a világban való létezésének egyik legfontosabb bizonyítéka a csoportba való tartozás volt. Amikor ez megszűnt, az egyetlen szabadon választható út, amelyről maga rendelkezett, a halál volt. Ebből fakadhatott egyéves elvonulása a világtól, amelyben mindvégig a halállal viaskodott, egyre közelebb került hozzá, egyre inkább megbarátkozott saját elmúlásának gondolatával.

Kiemelendő az is, hogy a nagy trauma utáni egy év,  amelyben a halál játszotta  a központi szerepet, a gyászévnek is megfeleltethető, amely bizonyosság az egyén számára arra, hogy az idő, ünnepek, éves események ciklikus ismétlődése a veszteség után is túlélhető. Frankl (1988; 2006) gondolatainál maradva fontos rámutatnunk Szala szerepére Cukuru életében, aki tulajdonképpen terápiás teret teremt. Rámutat arra, hogy bár rengeteg év eltelt a trauma óta, Cukuru személyisége még mindig markánsan hordozza annak jegyeit, ennek következtében képtelen az értelmes jelen és jövőbeli célok felé úgy haladni, hogy a jelenben felelősségteljes döntéseket hozzon. Bátorítása, hogy Cukuru találja meg a történtek mögötti értelmet, megszabadítja a múlttól, és engedi a jelenben felelősséggel dönteni saját sorsának alakításáról.

Cukuru életpályájában az értelem elvesztése mellett mélyen gyökerező és több elemből álló egzisztenciális válság is megfigyelhető, illetve e két fogalom- terület összekapcsolódik. Ahogyan Yalom (2013) megfogalmazza, az élet értelmének keresésekor nagyon fontos az elköteleződés valami iránt, ami túlmutat   a hétköznapokon. Cukuru életében, amelynek hétköznapjai teljes monotonitásban és örömnélküliségben telnek, Cukuru maga is érzi, hogy Szala és a vele való kapcsolat lehet az, amely ezt a mindennapokon túlmutató elköteleződést adhatná. Ám falakba ütközik, amelyeket saját maga teremtett, és amelyek alapvető egzisztenciális félelmeket váltanak ki belőle. Ahogyan édesapjától, majd a baráti közösségtől, később az egyetemen szerzett barátjától is számára nem érthető módon és okokból elszakadt, kiépült benne egy izolációs szorongás, amely meghatározta későbbi kapcsolatait. Ezt elsősorban a párkapcsolatain figyelhetjük meg: soha nem bonyolódott olyan kapcsolatba egy nővel, amely olyan érzelmi mélységeket érintett volna benne, amelyek az esetleges szakítás során kiválthatták volna az izolációs szorongást. Inkább ő lépett ki a kapcsolatokból először, vagy a kölcsönös elhidegülés miatt már nem keltődött benne izolációs szorongás.

Yalom (1980, 2008) négyféle egzisztenciális szorongást különböztet meg: halál, elszigetelődés, szabadság és értelemnélküliség. Cukuru az ötfős baráti körből való száműzésekor egyszerre éli át mind az elszigetelődés, mind az értelemnélküliség szorongását. A csoport mint öndefiníciós lehetőség hiányában az élete kiüresedik, és ahogyan azt Frankl (1988; 2006) megfogalmazza, a kiüresedett élet egyenes utat nyit a halálvágy, illetve az öngyilkosság felé, amelyek szabadulást jelentenek az egyén kilátástalan helyzetéből. Nem sokkal az után, hogy Cukuru visszaérkezik Tokióba, világa a fentebb említett izoláció következtében is természetszerűleg beszűkül. Lehetséges, hogy depresszióval áll szemben, ám valószínűsíthetőbb, hogy az úgynevezett pre-szuicidális szindróma (Ringel, 1976) tüneteit mutatja, amelyek a következők (Tringer, 2005):

– Teljes beszűkülés: az egyén szociális kapcsolatai a minimumra csökkennek, kevésbé keresi a számára korábban vonzó elfoglaltságokat, közösségeket, 

  • Önvád: mivel az egyén eltávolodik a külvilágtól, realitásérzékelése is beszűkül, önmagát leértékeli és a sikertelenségekért magát hibáztatja,
  • Önpusztító fantáziák: az egyén önmaga fizikai megsemmisítéséről, magának való sérülésokozásról fantáziál,
  • Bezárulás: a környezettől és a realitástól való teljes elzárkózás, a szuicidum elkövetésének megtervezése felé fordulás.

A Cukuru által átélt pre-szuicidális szindróma egzisztenciális értelmezési keretben valószínűleg azért nem fordult szuicidumba, mert Cukurunak maradt egy célja, amit fontosnak tartott. Ez a tanulmányait, az állomások építését jelentette, azaz az alkotást, amely Frankl logoterápiájában az egyik sarkalatos eleme az értelmes életnek (Wong, 2005). Frankl (1988, 2006) szerint az ön- megvalósítás három lehetséges útja (i) az alkotás, tevékenység, (ii) a szeretet,

(ii) és a szenvedés. Ebben a szakaszban Cukuru teste és kinézete is megváltozik, lefogy, izmai szálkásak lesznek, testileg-lelkileg kínlódik. Ez nemcsak az izoláció fájdalma, hanem az izoláció általi kényszerből születő megváltozott személyiségé is. A regénybeli életutat követve világossá válik, hogy ez a szenvedés az, amely végül meghozza a tevékenység iránti vágyat: Cukuru elkezd úszni, olvasni, zenét hallgatni. Emellett kinyitja az utat a Szala iránti szeretet felé is, bár ennek kibomlása igen lassan figyelhető meg, ahogy Szala egyfajta  terápiás pozícióból rámutat az értelemnélküliségre és a szabadság hiányára Cukuru életében. A múlt meg nem értett történései által leláncolva nem lehet értelemmel teli életet élni. Frankl (2006) értelmezésében valamitől szabaddá válunk, amikor elérjük az autonómiát, és innen haladhatunk a heteronómia felé, amikor képesek vagyunk valamire szabad lenni, tehát igent mondani arra, amit befogadni kívánunk, és elutasítani azt, amit nem. Ez a folyamat jut kifejezésre abban a szimbólumban, amelyben Cukuru a nevében rejlő kettősségen keresztül végül készítőből teremtővé válik. A sok éven át tartó szenvedés és a Szala indukálta végső teherletétel átalakítja Cukurut. Természetesen nem változik meg teljesen, de már nem kizárólag két kezével és mérnöki képességeivel tud készíteni, de teremteni is tud: egy állomást, amely a Szalával közös új élet záloga, amely nem az anyagok jól kipróbált tulajdonságain, hanem a psziché megmunkáltságán nyugszik. 

5 ÖSSZEGZÉS

Murakami (2013) regénye gazdag talajt szolgáltat az egyén egzisztenciális kríziseinek elemzéséhez. Fontos kiemelni az író által a regény teljes egészében közvetített üzenetet, hogy Cukuru átlagos személyiségnek látja magát. Ez az üzenet az elemzés (4. alfejezet) szempontjából rendkívül lényeges. Cukuru nem érzékeli különlegességét és egyediségét (Kimble & Ellor, 2001), azt, hogy bár szín nem szerepel a nevében, de az alkotó igen, és a csoportteremtő szerepet ő tölti be a számára oly fontos közösségben. Ahogyan az egzisztencialista filozófia hangsúlyozza, felelősséggel tartozik magáért és másokért, ebben az esetben a csoportért. Mivel ezt a felelősséget nem érzékeli, majd kitaszíttatásakor nem vállal felelősséget a csoportban történtek tisztázásáért, élete megreked, és Cukuru krízisbe kerül. Saját egyediségét és azt, hogy saját életében cselekvő egyénnek kell lennie a boldogsághoz és ahhoz, hogy szeretet adhasson és kaphasson, csak egy hosszan tartó egzisztenciális krízisen keresztül érti meg. A megértéshez pedig a Yalom (2008, 2010) által hangsúlyozott intraperszonális történéseken keresztül vezet az út, amely az életünk végességével való szembenézés, az egyén magányosságának megélése.

 FELHASZNÁLT IRODALOM

 Flynn, T. R. (1986). Sartre and Marxist existentialism. Chicago: The University of Chicago Press. Frankl, V. E. (1988). ...mégis mondj igent az életre!. Budapest: Pszichoteam Mentálhigiénés és Mód-

szertani Központ.

Frankl, V. E. (2006). Man’s search for meaning. Boston: Beacon Press.

Kaufmann, W. A. (1956). Existentialism from Dostoevsky to Sartre. New York: Meridian Books Inc.

Kimble, M. A., & Ellor, J. W. (2001). Logotherapy: An overview. In M. A. Kimble (Ed.), Viktor Frankl’s contribution to spirituality and aging (pp. 9-24). New York: Routledge.

Murakami, H. (2013). A színtelen Tazaki Cukuru és zarándokévei. Budapest: Geopen Könyvkiadó. Ringel, E. (1976). The presuicidal syndrome. Suicide Life Threat Behavior, 6, 131-149.

Tringer L. (2005). A pszichiátria tankönyve. Budapest: Medicina Kiadó.

Yalom, I. D. (1980). Existential psychotherapy. New York: Harper-Collins Publishers.

Yalom, I. D. (2008). Staring at the Sun: Overcoming the terror of death. California: Jossey-Bass. Yalom, I. D. (2010). A Schopenhauer-terápia. Budapest: Park Kiadó.

Yalom, I. D. (2013). A terápia ajándéka. Budapest: Park Kiadó.

Wong, P. T. P. (2005). Existential and humanistic theories. In J. C. Thomas, & D. L.

Segal (Eds.), Comprehensive handbook of personality and psychopathology (pp. 192-211). Hoboken, NJ: John Wiley & Sons, Inc.

A párkapcsolatok aknái: kritizálás és védekezés, megvetés és elzárkózás

 

photo-1505852245448-c716b8a9b718.jpeg

 

A párkapcsolatok aknái: kritizálás és védekezés, megvetés és elzárkózás

Minden házasság egyedi, mégis vannak olyan markáns, minden párkapcsolatban megtalálható jellemzők, amik ha megjelennek, építhetik vagy éppen rombolhatják a kapcsolatot. Bizonyos viszonyulások és interakciós módok kiemelten hatnak egy pár életére, így most nagyító alá veszünk pár ilyen jellemzőt, amik a kapcsolatot egyenesen a rombolás felé viszik, legalábbis a Gottman intézet évtizedes kutatásai alapján. Fontos már az elején megjegyezni, hogy az alábbiakban ábrázolt negatív jellemzők alakíthatók, változtathatók, ezért is érdemes beszélni róluk.

A másik kritizálása: nem kritika, hanem kritizálás! Az előbbi rendben lenne, hiszen ha valaki elmondja, hogy mit lát az adott helyzetben gondnak, az megoldást is ajánlhat ezzel. A kritizálás azonban a másik személy lényét, lényegét veszi célba, nem ajánl és nem épít, helyette általánosít és vádol, s már meg is ágyaz a megvetésnek.

Megvetés: ezt a viszonyulást kevésbé kell magyarázni mennyire mérgező, megsemmisítő, ráadásul meghatározza hogyan látjuk a másikat: mindig rossznak. Általa egy olyan szemüvegen keresztül észleljük a másikat, ami kiszűri a további pozitívumokat, így nem csoda hogy újabb csalódásokhoz, kritikákhoz vezet.

Ha a pár egyik tagja ilyen módokon fordul a másikhoz, akkor a másik valószínűleg ösztönösen védekezéssel és elzárkózással fog reagálni, hogy védje magát a vádaktól, érzelmi sérülésektől. Sajnos utóbbiak csak tovább növelik a kapcsolat terheit, a meg nem értettség és tehetetlenség általános érzését. Hogyan?

Védekezés: Érthető – mondhatnánk, a fenti támadások tükrében. Érthető is lenne, ha nem kelne önálló életre, és automatikus válasszá nem válna. Tapasztalat szerint azonban életre kel és egyre több helyzetben vesszük elő, ha kell, ha nem. Mikor úgy érezzük, hogy a másik kritizálni, bántani fog bennünket, akkor a védekezés adta pajzs („de hiszen én nem is…nem én…nem úgy…nem is akkor”) elhárítja a kritikát. Emellett viszont meg is akadályozza, hogy felelősséget vállaljunk, hogy felismerjük saját gyengeségeinket és azokon változtatni tudjunk. Egy idő után alapfeltevésünkké válik, hogy a másik ok nélkül kritizál, és mi nem is vagyunk hibásak, nem is kell változtatnunk, változnunk. Emellé minden energiánkat az köti le, hogy saját ’hibátlanságunkat’ védjük, s így nem tudjuk meghallani a másik fél valós kéréseit, amin valóban változtatni tudnánk és segítenénk vele a kapcsolatot.

Elzárkózás: A védekezést, mint hosszútávú stratégia követi, egyfajta lemondás a konfliktus megoldásáról, „hiszen úgy sem tudjuk megbeszélni” alapon. Sajnos az elzárkózás erős építmény és sziklaszilárdan megakadályozza, hogy utána bármilyen módon kapcsolódjon a két fél, akár megbeszélés, megosztás vagy közeledés céljából. Ehelyett várba bekiabáló és várból kikiabáló ellenséges katonákká változtatja a párokat.

Mindannyiunk kapcsolatában vannak ilyen elemek, mindannyian védekezünk, kritizálunk olykor, azonban ha ez már az idő nagyobb részében jelen van és uralja a kapcsolatot, akkor segítségre van szükség, hogy az állóháború mozdulni tudjon. A fent említett kutatások szerencsére arra is rámutatnak, hogy ezek a folyamatok nem véglegesek vagy egyirányúak, hanem visszafordíthatók: a várfalakat le lehet bontani, a viszonyulást és kommunikációt lehet javítani. Jó kezdet például, ha elkezdjük növelni a pozitív észrevételeket, saját érzelmeinket kommunikáljuk a másik jellemzése helyett, felelősséget vállalunk, ha elszúrtuk, visszavonulás helyett megpróbáljuk kerülni a végtelen hosszú vitákat, és inkább egy kis lélegzetvétel és lecsillapodás után visszatérünk a témához.

süti beállítások módosítása