Játék és humor a párkapcsolatban

2018. június 12. - Katona Etelka

Sokarcú egy párkapcsolat, mindennapjaik minősége is sokmindentől függ. Ezek közül most a játékosság és humor szerepére szeretném felhívni a figyelmet, aminek a rutinná, mókuskerékké vált mindennapok során sok pozitív hatása lehet.

Gyerekként a játék természetünktől fogva életünk része. Az első életévekben bátorítja is környezetünk ezt a felszabadult, kreatív folyamatot, mely rengeteg örömöt okoz. Szociális formáiban sokat tanulunk hogyan lehet kapcsolódni másokhoz, gyakoroljuk az együttműködést, a konfliktuskezelést, s mindezt felszabadultan, terhek nélkül. Később, ahogy a társadalom egyre több elvárást támaszt egy fiatallal szemben, már kevesebb idő jut a játékra, “komolyabb” dolgokkal kell foglalkozni. Egyre kevésbé lehetünk spontának, nem játszhatunk akárhogy és bármikor kedvünkre, ehelyett el kell köteleződnünk a tanulás és munka kötöttebb formái mellett. A párok életében is megismétlődik ez valamelyest, hiszen a kezdeti felhőtlen ismerkedés, játékos együttlét után szükségszerűen jön a közös élet és felelősségek kialakítása, amely sok esetben háttérbeszorítja a párok gyermeki oldalát, a spontán együttlétet.

Szerencsére azért nem végletes ez, sőt! Sok pár számol be arról, hogy mennyit segít a problémák és napi nehézségek kezelésében ha tudnak spontán, játékos módon kapcsolódni egymáshoz, találkozni. A közös együttlét játékos, nevetéssel teli formái az agy jutalmazó rendszerét beindítják, erősítik a kötődést, feltöltenek energetikailag, oldják a stresszt. Leveheti egy nehézség súlyát azzal, hogy a másikkal közössen ránevetünk akár magunkra, akár közös életünk zökkenőire. Segít felülemelkedni a harcokon, új dolgokba kezdeni, új megoldásokat találni. Emellett új, örömteli élményeket ad, ami észrevétlenül mélyíti és gazdagítja érzelmi kapcsolódásunkat, elégedettségünket párunkkal, ami a mérleget a pozitív felé billentheti ha a kapcsolatunkra gondolunk. Márpedig ha krízisről van szó, sokszor a kíméletlen egyenleg dönti el, hogy akarunk-e maradni a másikkal. Érdekes tapasztalat e tekintetben, hogy baráti kapcsolataink mélysége is nagyon függ attól, hogy mennyire kapcsolódik a bennünk élő gyermek a másikéval: találkozik-e azon részünkkel a másik, aki a ‘legelejétől’ velünk van, akik legbelül vagyunk. Nem is olyan meglepő hát, hogy életreszóló szoros barátságok sokszor iskoláskorban köttetnek. Nem meglepő hát az sem, hogy ha párok ‘gyermekként, játszva’ talákoznak, akkor párkapcsolatok ugyancsak életreszólóan köttetnek.

Szerző: Dr. Tóth Máté, 

play.jpeg

Van-e élet a párkapcsolati konfliktusok után?

leopard.jpg

Sokunkban felmerül a kérdés, hogy vajon az rendben van-e ha veszekedünk partnerünkkel...

A párkapcsolati vitákhoz nincsen kézikönyv, vagy normatíva. Mindenkiben ugyanúgy bizonytalanságot keltenek. Nem is beszélve arról, hogy sokunkban megfogalmazódik a kétség, hogy vajon a "tökéletes párok" is szoktak-e veszekedni. Egyáltalán szabad-e veszekedni vagy az már a kapcsolat végét jelenti?

A kutatások azt mutatják, hogy a veszekedés normális és egészséges, a párkapcsolatok szerves része. Sőt, ahol ilyesmi nem fordul elő, figyelmeztető jel lehet. Mutatója lehet annak, hogy a pár kommunikációjában valami nem stimmel, mindkét fél kerüli a konfliktust és lényeges dolgok maradnak kimondatlanul. Ez pedig érzelmi távolságtartáshoz vezet, ami legalább annyira toxikus, mint a visszatérő veszekedések.

Egy hevesebb vita után sokszor megígérjük magunknak, egymásnak, hogy nem teszünk többet ilyet, igenis másként lesz majd ezután. Egy darabig ez működik is, de ha a valós probléma nem kerül feldolgozásra, akkor a vitákat sem tudjuk féken tartani. Eljön a pillanat, amikor telítődünk és a legkisebb parázs is erdőtűzhöz vezet.

Számos esetben szokták ajánlani, hogy "őrizzük meg hidegvérünket". Ez alapjaiban hibás elgondololás, hiszen veszekedés közben az ember eleve felfokozott érzelmi állapotban van, a tanács tehát elkésett.

Szokták mondani azt is, hogy fókuszáljunk arra mit akarunk elérni és érveinket eköré építsük. Ez fergeteges jó tanács, ha az ember mondjuk tárgyalni szeretne. De egy párkapcsolati konfliktushelyzetben nem is mindig teljesen tiszta, hogy tulajdonképpen miért is veszekszik az ember. De még az sem, hogy miért érzi magát egyik, vagy másik fél szomorúnak. Az meg pláne nem, hogy mit is szeretnénk elérni a vitával. Csak azt tudjuk, hogy valami nagyon dühít, fáj, rosszul esik és nyomaszt.

Párok gyakran veszekednek házimunkával kapcsolatos dolgokon, mondhatni apróságokon. Például: "Miért nem mosogattál/teregettél/vitted le a szemetet/kutyát...." A valós probléma ilyenkor sokkal mélyebben gyökerezik, fontos érzelmi kérdésekben: „Számíthatok rád egyáltalán? Fontos neked, hogy én hogyan érzek?". Érdemes tehát azt végiggondolni mi játszódik le bennünk, mit érzünk és arra figyelni, azt kimondani. Egészen máshogy hangzik, talán a másik számára is jobban elfogadhatóbb.

A vita hevében megesik, hogy az egyik fél felveti: „Szellőztessük ki a fejünket, adjunk időt a másiknak!” Tényleg? Ha zaklatottak vagyunk, akkor az fog segíteni, ha elfordulunk egymástól és figyelmen kívül hagyjuk a másikat? Szerintem a legtöbbünk számára ez csak rontja a helyzetet és tovább gerjeszti a haragot. Nem lehet, hogy arról van szó, hogy megijedünk, mert a szeretett személy képes nekünk hátat fordítani és elsétálni, mintha nem is számítanánk neki?!

Amikor azt kívánjuk „meghalljanak minket”, vagy hogy „győzzünk”, akkor olyan fenyegetéseket és kifejezéseket is képesek vagyunk használni, amivel halálra ijesztjük a partnerünket. Ez a partner ilyenkor vagy ellentámadásba indul, felemeli a hangját, vagy elmenekül, mi pedig egyedül maradunk. Ez általában a legutolsó csepp a pohárban. De lényegében arról szól, hogy végső tehetetlenségben az egyik fél igazán sértő és fájdalmas címkével illeti a másikat. Ez azzal a tévhittel társul, hogy „úgysem lesz hatása, már olyan mindegy”. De az igaszság az, hogy egy ilyen címke nagyon is megsebesíti a partnert. Ezt a tudomány is alátámasztja. Az ilyen jellegű ellenséges és kritikus megnyilvánulás pontosan azokon a területeken regisztrálódik, ahol a fizikai fájdalom. A partnert pedig annyira lefoglalhatja sebei ápolása, hogy már nem is tud tovább figyelni ránk.

Ami viszont biztosan segít, ha többet beszélünk a saját érzelmeinkről, arról hogy most mi folyik bennünk, ahelyett hogy a partner viselkedését vitatnánk. Ha a másik féllel tudatjuk, hogy fontosak az érzései, akkor utat nyithatunk egy őszinte, gyógyító beszélgetés felé. Ha pedig kialakul egy bizalmas légkör, akkor megszületik egy olyan közeg, ahol mindkét fél töltekezni tud és a kapcsolat is mélyülni kezdhet. Az pedig egy bónusz, hogy az ilyen mély, érzelmi biztonsággal rendelkező párkapcsolatok tartanak a legtovább.

 joshua-coleman-582803-unsplash.jpg

Rendhagyó elmélkedés a pszichodrámáról,

avagy „pszichológus a szófán”

Sokat és sok helyen olvashatunk a pszichodrámáról, szép és okos elméleteket, most egy személyes vallomáson keresztül szeretném bemutatni, hogy nekem mit jelent a dráma.

kasza-zsuzsanna-mainpage-pic_1.jpg25 éve kezdődött a szerelem, bár elég viharosan. Összetörten, válás után, rengeteg problémával, kétséggel, bizonytalansággal küzdöttem, sehol nem volt helyem. Egy jó barátom ajánlására kerültem az első drámacsoportba.

Félelmetes volt, ott ültem 15 vadidegen ember között, senkit nem ismertem és rettegtem, hogy számukra is ki fog derülni, hogy milyen szégyenteljes, buta, szánalmas, szeretetre méltatlan vagyok, és le fogok bukni, hogy mennyi bűnt követtem el, mennyit hibáztam. Féltem a vizslató pillantásoktól, hogy mikor közösít ki a csoport.

Nem bírtam ezt a feszültséget, és a harmadik napon elviharzottam, és közöltem, hogy ez nem nekem való, hagyjanak békén, majd én megoldom egyedül a problémáimat, nem számíthatok senkire, de ez az érzés ismerős volt, ebben nőttem fel.

Örök hála és tisztelet a vezetőimnek, Dr. Daubner Bélának és Kiss József Zsoltnak, hogy utánam nyúltak, nem engedtek el, kértek, hogy adjak egy esélyt. Adtam, visszajöttem, feltártam a csoport előtt legbelsőbb félelmeimet, fájdalmaimat, szenvedéseimet.

Soha nem felejtem el a csoport tagjainak szemében csillogni a könnyeket, amit értem hullattak, a szemükben láttam a saját fájdalmaimat, és akkor megéreztem, hogy elfogadnak, és mélységesen együtt éreznek velem.

Életemben először éreztem, hogy szerethető vagyok, leírhatatlan érzés, most is könny szökik a szemembe, ha erre gondolok.

szabadi_tsd_fel_a_lelkedet_2.jpg

A csoportélmény megadta azt, amit Hamvas Béla így ír le:

„A szeretet védelem, az egyetlen, amely az ember magányát feloldja, és az embert betakarja.” (Hamvas Béla, Patmosz II.)

Mindnyájan hasonló problémákkal küzdünk, csak a díszlet más.

Azt hiszem, hogy senki nem válthatja meg önmagát egyedül, nélkülözhetetlen egy szerető kapcsolat megélése ahhoz, hogy utána mi is szerethessük magunkat, ezt adja a csoport.

Nekem megadta a csoport azt, amire a legnagyobb szükségem volt és ott elhatároztam, hogy ezt a „legtöbbet” szeretném adni az embereknek, hittel, szeretettel, elköteleződéssel, és erre törekszem az elmúlt 20 évben pszichodráma vezetőként.

Ezzel a lelkülettel várunk a csoportba vezetőtársammal, Nagy Zsolttal, aki hozzám hasonló elhivatottsággal, lelkesedéssel, megértéssel,szívvel segíti mindazokat, akik ezen az úton szeretnének járni!

Itt az idő! Ha megérintettek ezek a sorok, gyere! Köztünk a helyed!

A család, mint védőfaktor

„A kérdés sosem az, hogy miért a függőség, hanem mindig az, hogy miért a fájdalom.”

Hiszen tudjuk, hogy a függőség csak egy tünet. Tudjuk, hogy gyermekkorra vezethető vissza szülő/nevelő-gyerek kapcsolatra. Valami hiányra, konfliktusra, fájdalomra, stresszkezelésre. Hiányzik a megoldás!

De nézzük csak mit is jelent a függőség? A függőség bonyolultabb, a hétköznapi értelemben, hogy valamilyen viselkedés vagy viselkedés tárgya kiemelten fontossá válik számomra, nem vagy nehezen tudok róla lemondani. Tehát függőségről csak akkor beszélünk, ha baj van, a viselkedés kihat negatívan a munkámra, alvásomra, egészségemre, párkapcsolatomra, gyerekeimhez fűződő kapcsolatomra.

Tudjuk, hogy sokféle függőség van. Gondoljunk csak a hétköznapi életünkre: munkafüggőség, futás, étkezés, egészség, szerencsejáték stb.! Ezek is függőségek, bár itt nincs jelen a szer. Ezt viselkedési addikcióknak nevezzük. A munkafüggőség ráadásul társadalmilag elfogadott, sőt, támogatott viselkedés. Megint csak a miértek a fontosak: Miért fut valaki? Mert olimpiai bajnok szeretne lenni vagy, mert nincs kedve otthon lenni a párjával, vagy ne kelljen a munkahelyi konfliktusaival szembenézni? Miért dolgozik valaki éjszaka? Mert a felfedezés öröme hajtja vagy, mert nem akar a felesége/férje mellé ágyba bújni?

Ismerős gondolatok? Netán magára ismer? És nem is mer a tükörbe nézni? Kihat a viselkedése családi kapcsolataira, munkájára, egészségére? Ha már ebből egyre is igennel válaszol, várom szeretettel!

Ne feledje! Egy egészséges, szerető, jól kommunikáló, gondoskodó család mindig megoldás és megóv. Harmonikus kapcsolataink szintén segítenek. Szülőségünk, szülői minták, értékek, hagyományok mind védelmünket szolgálja. Tehát a család védőfaktorként van jelen mindennapi életünkben.

 

Kulcsár Krisztina

+36 20 662 4569

christina.kulcsar@gmail.com

www.kulcsarkrisztina.hu

A Burn-Out szindrómáról

A burn-out szindróma egyre szélesebb körben ismert jelenség. A burn-out, azaz kiégés a szindróma szakmai definíciója szerint jellemzően akkor jelentkezik, amikor a szakmai vágyaink, célkitűzéseink és törekvéseink nincsenek összhangban a szakmai környezet adta feltételekkel, lehetőségekkel.

Megélhetjük, hogy a munkánk során, amelyben eddig annyi lehetőséget és örömet találtunk a kiégés hatására fásultak, lehangoltak, fizikailag és pszichésen fáradtak vagyunk. A kiégés tünetei sokfélék lehetnek, és bár nagyon hasonlítanak a depresszió tüneteire, fontos kiemelni, hogy a klinikai diagnosztika szigorúan elkülöníti a két jelenséget.

 

Érdemes figyelnünk, ha a munkánk kapcsán a következő tüneteket tapasztaljuk:

  • krónikus fejfájás, kialvatlanság, energiahiány, fejfájás, izomfájdalom
  • kiábrándultság
  • figyelemzavar
  • késés a munkakezdéskor
  • korai elmenetel a munkából
  • nagyobb hiányzási idők
  • súlyponteltolódás a szabadidőre, kivirágzás hétvégén
  • örömtelenség, sikertelenség érzése
  • ingerlékenység, fokozott interperszonális problémák a kollégákkal

A burn-out szindróma enyhítésében nagy segítséget nyújthat a pszichológiai konzultáció, amelyben elsősorban az általános önismeret mellett kognitív hangsúlyú terápiás eszközökkel az erőforrások megtalálásán és újra csoportosításán, célkitűzések megfogalmazásán van a hangsúly. Emellett hatékonyak lehetnek a relaxációs és autogén tréning alapú terápiás eljárások is.

Szy Ágnes és Solti Barbara

Mindjárt szülünk!

Mindjárt szülünk!

 Rövid utazás az anyatejes táplálás körül

  Miért gondolja az anyák egy része úgy, hogy ha törik, ha szakad, kizárólag anyatejjel táplálják a babájukat, miért gondolják mások úgy, hogy ők ebből nem csinálnak „ügyet”, lesz, ahogy lesz, és miért határozzák el megint mások, hogy ők bizony hozzá sem kezdenek a szoptatáshoz. A tapasztalatok azt mutatják, hogy akár szoptat egy anya, akár nem, nagy valószínűséggel szembetalálja magát környezete „jó akaró” véleményével, amely próbálja őt meggyőzni arról, hogy mit is kellene másképpen csinálnia.

A szoptató anyák között gyakori álláspont, hogy a csecsemőtáplálásnak csak és kizárólag ez a formája az üdvözítő megoldás, nem kis szorongást és bűntudatot keltve azokban a társaikban, akiknek ez nem sikerül. Sok olyan édesanyával találkoztam, akik nem tartják magukat elég jó anyának, mert nem tudtak szoptatni és ezért tápszerrel etették gyereküket. Ugyanakkor a csecsemőjüket nem szoptató anyák részéről is érezhető egy véd és dacszövetség, miszerint a szoptatás túl van misztifikálva és egyáltalán nincs akkora jelentősége, mint azt ma annyi fórumon hangoztatják.

 Természetesen a legideálisabb az lenne, ha a kisbabát váró családok elérhető, hiteles és szakszerű információhoz, szükség esetén pedig olyan segítséghez juthatnának, amely képessé teszi őket a megalapozott döntéshozatalra.

A szoptatási szakemberek véleménye szerint, az az anya, aki a szülést követő hónapokban szeretné kizárólag anyatejjel táplálni gyermekét, illetve elkötelezett emellett, az képes gyermekét szoptatni. A környezetemben azonban sok olyan édesanyát ismerek, akiknek ez mégsem sikerül. A szoptatási nehézség, ha nem is általánosan elterjedt, de sok kisgyermekes család életét nehezíti meg a szülés utáni időszakban.

Elgondolkodtató tény, hogy sokkal több esetben jelentkezik szoptatási probléma, mint azt fiziológiai okok indokolnák. Természetesen ezek az esetek sem elhanyagolhatóak. Ugyanakkor érdemes foglalkozni a pszichológiai aspektussal is. A szoptatási nehézségek hátterében több lélektani ok húzódhat, az egyén saját történetében éppúgy, mint az aktuális élethelyzetében, amely nehezíti egyfelől az odaadást, legyen szó az anyának önmaga odaadásáról az anyaszerepnek, vagy a tej odaadásáról a babának, másfelől az elengedést, a korábbi élethelyzetét éppúgy, mint az anyatejét. Amikor egy anya a szoptatás számtalan, szinte felsorolhatatlan előnyéről hall, olvas, és ő maga is szoptat, joggal érez megelégedettséget, büszkeséget, hogy a legjobbat nyújtja gyermekének. Számomra ugyanakkor elgondolkodtató, hogy vajon hogyan éreznek azok az anyák, akiknek nem sikerül a szoptatás. Az édesanyákkal való munkám során számtalanszor hallom, hogy csalódásként, saját anyai kudarcukként élik meg a sikertelen szoptatást. Természetesen el lehet jutni abba az érzelmi állapotba, hogy a negatív érzésekkel megbirkózva, azokat hátrahagyva higgyünk abban, hogy nem ezen múlik, hogy valaki milyen anyává válik. Fontos feladat csökkenteni a frusztrációt, az elkeseredettséget, a dühöt, továbbá oldani a negatív tapasztalatokból eredő feszültséget, hogy az átfordulhasson olyan pozitív energiába, amely segítheti az anyukákat, hogy higgyenek önmagukban. Hiszen ezzel nyújthatjuk legtöbbet a kisbabánknak.

A szoptatási nehézségek, kudarcok hátterében az esetek döntő többségében valóban nem testi zavarok állnak, hanem sokszor csupán tudat alatt rejtőző elutasítás, érzelmi ambivalencia és szorongás. Az a helyzet, amikor a csecsemő megszületésével a fiatal pár családdá bővül, krízishelyzetet teremt. Ennek természetes velejárója, hogy a családban megemelkedik a feszültségszint, amihez gyakran kialvatlanság és érzelmi labilitás is társul – köszönhetően többek között a hormonoknak -. Az anya szülés előtti félelme attól, hogy lesz - e elég teje, hogy  képes lesz -  e ellátni babáját, erős szorongáshoz vezethet. A szorongás pedig gátló hatással lehet magára a hangsúlyos cselekvésre, vagyis a szoptatásra. (Molnár 1980)

A gyermek utáni vágy, a gyerekek szeretete mellett az a fajta szimbiotikus kapcsolat, ami egy anya és újszülöttje között kialakul, sokszor sokkoló lehet. Szorongást kelthet az anyában, ha felismeri, hogy ő a felelős azért, hogy babája egészségesen fejlődjön, hogy ő az egyedüli, aki táplálni tudja, hogy éjjele-nappala csak az újszülöttről szól az első időkben. Ezt a fajta kötöttséget sokszor nehéz felvállalni – pedig sokat kellene erről beszélni - és sokan menekülnek is előle. Persze nem minden esetben tudatos folyamatról van szó, de a cumisüvegből való etetés éppen arra jó példa, hogy az anya meg akarja osztani ezt a felelősséget másokkal. Cumisüvegből, akár anyatejjel, akár tápszerrel más is meg tudja etetni a babát. Az már egy másik történet, hogy a cumisüveg használata milyen nehézségeket okoz a szoptatás fenntartásában…

Sokan nem beszélnek érzéseikről senkivel, arra gondolva, hogy ha megosztják másokkal belső világukat, esetleges negatív érzéseiket, akkor rossz anyának fogják tartani őket, ezért inkább hallgatnak. Nagy szükség lenne olyan fórumokra, ahol az anyák nyíltan beszélhetnének az érzéseikről, mindenféle megbélyegzés nélkül. Meggyőződésem, hogy sokat segítene az anyukák szorongásainak csökkentésében, ha megtapasztalnák, mások is küzdenek hasonló érzésekkel és hogy ez természetes jelenség. Ha az az anyukák találkozhatnának egymással, megbeszélhetnék a problémáikat, megoszthatnák a sikereiket, választ kaphatnának kérdéseikre, sokkal több kisbabának lenne érzelmileg kiegyensúlyozott, magabiztos anyukája, aki képes számára megadni mindazt, ami megalapozza későbbi testi, érzelmi fejlődését függetlenül attól, hogy szoptatott-e vagy sem.

 

 

 

 

 

.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A vadludak tanítása

 

1995-ben Judith Teszáry és tizennyolc tanítványa részt vett Zerka Moreno workshop-ján William Lakes-ben  (Upstate New York) és Pouhkeepsi-ben a beaconi Moreno színpadon. A harmadik napon Zerka meglepte a csoportot „A vadludak tanításával”. 2016 szeptember 19-i halála után, Rá emlékezve ezt az ajándékot szeretnénk a következő nemzedék képviselőinek továbbadni.

A vadludak tanítása

Robert Neish

Ahogy a vadludak csapkodnak a szárnyaikkal, felhajtóerőt képeznek az őket követő madaraknak. Azzal, hogy V-alakban repülnek, az egész madársereg húzóereje 71%-al nagyobb, mintha egyedül repülnének.

Lecke: Azok az emberek, akiket egy közös irány és közösségi érzés tart össze, gyorsabban és könnyebben jutnak előre, mivel egymást is tudják segíteni.

Mikor egy lúd kiesik a formációból, hirtelen megérzi a nehézségét annak, hogy egyedül repül, így gyorsan visszatér az alakzatba, hogy ismét erőt merítsen abból a „húzóerőből”, amit az előtte lévő madarak hoznak létre.

Lecke: Ha van annyi eszünk, mint egy vadlibáknak, csatlakozunk olyan csoportokhoz, akik ugyanoda tartanak, mint mi.

Fotó: Zerka Moreno

Lecke: Ha van annyi eszünk, mint egy vadlibáknak, csatlakozunk olyan csoportokhoz, akik ugyanoda tartanak, mint mi.

Mikor a vezető lúd elfárad, visszafordul az alakzatba, és átadja a helyét egy másik vadlibának.

Lecke: Kifizetődő felváltva dolgozni a nehezebb feladatokon, és megosztani a vezetést emberekkel, akik – mint a libák – függetlenek egymástól.

Az alakzat ludai hátulról gágognak az elsőknek, hogy ösztönözzék őket, így segítenek megtartani a sebességet.

Lecke: Higgyük el, hogy a mögöttünk lévők „gágogása” ösztönző, és nem azért teszik, hogy hátráltassanak bennünket.

Mikor egy vadlúd megbetegszik vagy megsérül, esetleg lelövik, két liba kilép az alakzatból és követik a társukat lefelé, hogy védelmet biztosítsanak neki. Addig maradnak vele, amíg a madár folytatni nem tudja a röptét, vagy meg nem hal. Ezután repülnek csak tovább önállóan, vagy egy másik alakzattal, hogy utolérjék a saját csapatukat.

Lecke: Ha van annyi eszünk, mint a vadlibáknak, kiállunk egymásért, ahogy ők teszik.

 

(Az anyagot összeállította: Kiss György Ádám)

 

 

Kiss György Ádám a coachingról

Nemrég a Budai Pszichológus Központ csapatához egy kiváló új szakember, Kiss György Ádám, aki elsősorban akcióközpontú coaching-gal, szupervízióval foglalkozik. Megkértük őt , hogy néhány kérdésünk mentén mutassa be azokat a területeket, amelyeknek szakértőjeként tisztelhetjük őt ( több könyv, cikk, oktatási tapasztalat fűződik a nevéhez ), hogy jobban megismerhessék, mik azok, amikben segítséget tud nyújtani a hozzá jelentkezők számára

Tovább

A gyermek születése utáni problémák

„Azt hittem ha gyerekünk lesz jobb lesz a házasságunk.”

Elhanyagoltság érzése, érzelmi elhidegülés, intimitás hiánya, állandósult párkapcsolati problémák, szülőkkel való kapcsolat megromlása.

gyermek_szuletese_utani_problemak.jpgA gyermek megszületésekor az addig férj és feleségként élő pár 

apává és anyává válik. Ez nemcsak a nagyobb felelősség vállalásával jár, de a párkapcsolat működése is megváltozik. Az anya keresőképességének ideiglenes csökkenése miattnagyobb felelősséget éreznek az apák a család fenntartásáért, és erőiket munkájuk felé fókuszálják. Azédesanyák erőfeszítései pedig a gyermekről való gondoskodás köré összpontosulnak. Ezek miatt azonban az egymással való törődés, az összehangoltságra fordított erőfeszítés drasztikus mértékben lecsökken, mindenki járja a maga útját. Ez sokféle tünetben jelentkezhet:

  • mindketten úgy érzik, mindent saját maguknak kell csinálniuk,
  • kapcsolatuk intimitása lecsökken azon rejtett egyetértés miatt, hogy támogassák egymás apai és anyai szerepét (…így a férfi és női szerepeiket feladják),
  • úgy érzik párjuk nem segít problémáik megoldásában, vagy nem érti meg azt, milyen nehézséggel kell megküzdeniük,
  • a másik szülőségének állandó kritizálása,
  • folytonos támogatás igénye a párunk felől,
  • az addig odaadó partner érdektelenné válik,
  • a saját szülőkkel való kapcsolat megromlása,
  • barátokkal való kapcsolat megromlása.

A gyermek születése után jelentkező problémák jelentős része a szülői szereppel kapcsolatos nehézségekre vezethető vissza. A nem megfelelő felkészülés, a pár tagjaiban élő hiányos, vagy negatív szülői kép, az egymástól jelentősen eltérő apai és anyai minták, a szülőséggel kapcsolatos belső bizonytalanságok és félelmek, az eltérő családi működések nagy és hosszasan elhúzódó konfliktusokat képesek létrehozni, melyek sokszor vezetnek váláshoz, vagy külső kapcsolatok létrejöttéhez.

Mivel a pár a gyermek születése után családdá formálódik, fontossá válik a család külvilág felé való közvetítése, képviselete: a tágabb családdal, barátokkal való kapcsolattartás formája, gyakorisága. Sokszor a szülők attól a ponttól tekintik gyermekeiket felnőttnek, amikor már nekik is gyermekük születik. Ilyenkor a szülővé és a családdá válás mellett a szülőktől való elszakadás nehézségei is megnehezíthetik a párkapcsolatot. Az anyóssal és apóssal kapcsolatos nehézségek széles körben ismertek manapság. Nemcsak a saját szülővel, de a barátokkal való kapcsolattartás is megváltozik, hiszen más elvárásnak kell megfelelnie egy férjnek vagy feleségnek, mint egy apának és anyának.

Amennyiben úgy érzi nehezen tudnak megbirkózni a szülői szerep nehézségeivel, és hosszú ideje elégedetlenek saját vagy partnerük anyaságával/apaságával, kérem forduljon hozzánk bizalommal. A családi problémák mellőzése, vagy megoldatlansága hosszú távon a párkapcsolat és a családi élet felbomlásához vezethetnek.

Egy szakember segítségével azonban feltárhatóak az okok, és megtalálhatóak azok az új lehetőségek, amik valóban segítenek családjuk harmonikusabb együttélésében. Ön is élhet kiegyensúlyozott, boldog családi éltet. Mi ebben szeretnénk segíteni Önnek.

Mikor lesz már végre gyerekünk?

 

A gyermekvállalás és családalapítás egy párkapcsolatban rendszerint a házasságot követő intenzív és szimbiotikusan éveket követően szokott megjelenni, amikor a két fél közül az egyik, vagy mindkettő úgy érzi kapcsolatuk szülőként még teljesebbé válna.

Ennek nehézségei sokféleképpen megjelenhetnek:Gyermekvállalás, családalapítás, örökbefogadás, mesterséges megtermékenyítés

  • hosszan elnyúló jegyesség, vagy annak hosszú, kínzó hiánya,
  • túlságosan jó a kétszemélyes párkapcsolat (mind érzelmileg, mind testileg nagyon kielégítő),
  • a munka és karrier túlzott hangsúlyozása,
  • bizonytalanság, vagy önbizalmatlanság a saját szülői képességekben
  • a saját szülő képességbeli hiányosságainak hangsúlyozása,
  • a családalapításhoz szükséges életkörülmények hiányosságainak felnagyítása, vagy azok megteremtésére való törekvés hiánya.

A gyermekvállalás nehézségei mögött az elköteleződés hiánya, a szülő szerepben való bizonytalanság, elégtelen vagy hiányos szülői minta, a párkapcsolattal való elégedetlenség, esetleg (rejtett) fiziológiai hiányosságok, szexuális zavarok húzódhatnak meg.

Tovább nehezíti a családalapítást, ha a párnak nem születhet természetes úton közös gyermeke, hiszen az minden esetben valamilyen zavart jelez, ami könnyen válik fegyverré a másik fél hibáztatásakor. Emellett ezek egy harmadik személy/intézmény bevonását is jelentik a pár személyes kapcsolatába, ami sok egyedi nehézséggel járhat.

A mesterséges megtermékenyítésnél a terhesség és a szülés élménye ugyan benne él a pár mindkét tagjában, de a nem természetes úton való fogantatás miatt a pár mindenképpen veszteséget él meg, hiszen kapcsolatuk legintimebb pillanatai azok, amelyek eredménytelenek.

Az örökbefogadásnál rendszerint mind az apai, mind az anyai szerepekre való felkészülés sérül, hiszen a terhességgel és a szüléssel kapcsolatos élmények teljes mértékben hiányoznak a pár közös életéből.

Sokszor a gyermekvállalás, családalapítás zavarát az is jelzi, ha a pár túlságosan korai (önkéntelenül vagy tervezett módon) vállalt gyermek, hiszen ekkor még nem alakult ki az a harmonikus kapcsolat közöttük, ami segít a szülővé válás során fellépő nehézségek együttes megoldását. Gyakran csak ekkor szembesülnek azzal a párok, hogy mennyire eltérő elvei vannak párjuknak a gyerekneveléssel kapcsolatban.

A terápia során fontossá vállnak a szülőséggel, a családdal kapcsolatos tapasztalatok, fantáziák feltárása, valamint a párkapcsolat fejlődésének megismerése. Ezek adnak lehetőséget arra, hogy megismerjék és ezáltal kellően elfogadóak legyenek társukkal, valamint hogy lehetőségük legyen párkapcsolatuk hiányzó elemeinek megélésére.

Amennyiben úgy érzi jellemzőek Önökre a fentebb felsorolt tünetek, problémák, és többszöri próbálkozás ellenére sem sikerült megtalálniuk a megoldást, kérem forduljon hozzánk bizalommal. A családi problémák mellőzése, vagy megoldatlansága hosszú távon a párkapcsolat és a családi élet felbomlásához vezethetnek.

Egy szakember segítségével azonban feltárhatóak az okok, és megtalálhatóak azok az új lehetőségek, amik valóban segítenek családjuk harmonikusabb együttélésében. Ön is élhet kiegyensúlyozott, boldog családi éltet. Mi ebben szeretnénk segíteni Önnek.