A párkapcsolatok aknái: kritizálás és védekezés, megvetés és elzárkózás
Minden házasság egyedi, mégis vannak olyan markáns, minden párkapcsolatban megtalálható jellemzők, amik ha megjelennek, építhetik vagy éppen rombolhatják a kapcsolatot. Bizonyos viszonyulások és interakciós módok kiemelten hatnak egy pár életére, így most nagyító alá veszünk pár ilyen jellemzőt, amik a kapcsolatot egyenesen a rombolás felé viszik, legalábbis a Gottman intézet évtizedes kutatásai alapján. Fontos már az elején megjegyezni, hogy az alábbiakban ábrázolt negatív jellemzők alakíthatók, változtathatók, ezért is érdemes beszélni róluk.
A másik kritizálása: nem kritika, hanem kritizálás! Az előbbi rendben lenne, hiszen ha valaki elmondja, hogy mit lát az adott helyzetben gondnak, az megoldást is ajánlhat ezzel. A kritizálás azonban a másik személy lényét, lényegét veszi célba, nem ajánl és nem épít, helyette általánosít és vádol, s már meg is ágyaz a megvetésnek.
Megvetés: ezt a viszonyulást kevésbé kell magyarázni mennyire mérgező, megsemmisítő, ráadásul meghatározza hogyan látjuk a másikat: mindig rossznak. Általa egy olyan szemüvegen keresztül észleljük a másikat, ami kiszűri a további pozitívumokat, így nem csoda hogy újabb csalódásokhoz, kritikákhoz vezet.
Ha a pár egyik tagja ilyen módokon fordul a másikhoz, akkor a másik valószínűleg ösztönösen védekezéssel és elzárkózással fog reagálni, hogy védje magát a vádaktól, érzelmi sérülésektől. Sajnos utóbbiak csak tovább növelik a kapcsolat terheit, a meg nem értettség és tehetetlenség általános érzését. Hogyan?
Védekezés: Érthető – mondhatnánk, a fenti támadások tükrében. Érthető is lenne, ha nem kelne önálló életre, és automatikus válasszá nem válna. Tapasztalat szerint azonban életre kel és egyre több helyzetben vesszük elő, ha kell, ha nem. Mikor úgy érezzük, hogy a másik kritizálni, bántani fog bennünket, akkor a védekezés adta pajzs („de hiszen én nem is…nem én…nem úgy…nem is akkor”) elhárítja a kritikát. Emellett viszont meg is akadályozza, hogy felelősséget vállaljunk, hogy felismerjük saját gyengeségeinket és azokon változtatni tudjunk. Egy idő után alapfeltevésünkké válik, hogy a másik ok nélkül kritizál, és mi nem is vagyunk hibásak, nem is kell változtatnunk, változnunk. Emellé minden energiánkat az köti le, hogy saját ’hibátlanságunkat’ védjük, s így nem tudjuk meghallani a másik fél valós kéréseit, amin valóban változtatni tudnánk és segítenénk vele a kapcsolatot.
Elzárkózás: A védekezést, mint hosszútávú stratégia követi, egyfajta lemondás a konfliktus megoldásáról, „hiszen úgy sem tudjuk megbeszélni” alapon. Sajnos az elzárkózás erős építmény és sziklaszilárdan megakadályozza, hogy utána bármilyen módon kapcsolódjon a két fél, akár megbeszélés, megosztás vagy közeledés céljából. Ehelyett várba bekiabáló és várból kikiabáló ellenséges katonákká változtatja a párokat.
Mindannyiunk kapcsolatában vannak ilyen elemek, mindannyian védekezünk, kritizálunk olykor, azonban ha ez már az idő nagyobb részében jelen van és uralja a kapcsolatot, akkor segítségre van szükség, hogy az állóháború mozdulni tudjon. A fent említett kutatások szerencsére arra is rámutatnak, hogy ezek a folyamatok nem véglegesek vagy egyirányúak, hanem visszafordíthatók: a várfalakat le lehet bontani, a viszonyulást és kommunikációt lehet javítani. Jó kezdet például, ha elkezdjük növelni a pozitív észrevételeket, saját érzelmeinket kommunikáljuk a másik jellemzése helyett, felelősséget vállalunk, ha elszúrtuk, visszavonulás helyett megpróbáljuk kerülni a végtelen hosszú vitákat, és inkább egy kis lélegzetvétel és lecsillapodás után visszatérünk a témához.
