Ahogy a technológia egyre jobban áthatja életünk minden részét, egyre fontosabb kérdés, hogyan kezeljük az internethasználatot családunkban. Mit tehetünk olyankor, amikor a számítógép előtt töltött idő produktív tevékenységből valami egészségtelenné válik? Ebben segít eligazodni Józsa Balázs, a Budai Pszichológus Központ pár- és családterapeutája.

A családterápia nem csak egyénként vizsgálja az embert, hanem rendszerként tekint a családra. Mit jelent ebben a megvilágításban az internetfüggőség?

Ha valaki sok időt tölt a számítógép előtt, az a legfontosabb kérdés, hogy miért ül ott annyit, milyen hiányt igyekszik pótolni ezzel a tevékenységgel? A családterápia szempontjából ez olyan zavart jelent a rendszerben, amit a családnak valahogyan meg kell oldania. Egy jól működő család rugalmasan áll a kérdéshez, és megpróbálja pótolni ezt a hiányt. Ez lenne az ideális megoldás, de persze nagyon ritkán fordul elő. Az internet viszonylag új dolog, ezért családként is nehéz alkalmazkodni hozzá. Az, ahogyan az internethasználat megjelenik a családban, megmutatja a család működési mintáit, illetve a család problémamegoldó képességét. Ha a család mindent megenged, akkor az internethasználatra sem figyelnek oda, és kialakulhat a függőség. Ugyanakkor az is konfliktust szül, ha nagyon szigorúak a szabályok és egyáltalán nem lehet internetezni otthon.

Tehát nem csak a függőség jelenthet problémát a családban, hanem az is, ahogy a család általában az internet használatához viszonyul.

 Igen, ez a rendszerszemlélet lényege. Nagyon sokat elmond a családról, hogy a rendszer hogyan reagál arra, ha valaki kivonul a családból. Az internet persze csak egy a menekülési útvonalak közül, ezer hasonló téma megjelenhet. A haverokkal való bulizástól a zenefüggőségig számtalan dologgal szembesülhet egy család, és ilyenkor az a kérdés, hogyan reagálnak rá.

Hol szokott lenni az a pont, ahol a jelenség már túllépi a család tűréshatárát?

Ez mindig attól függ, hogy mennyit visel el a családi rendszer. Amikor felmerül valamilyen probléma, a család először megpróbálja elfogadni azt, alkalmazkodni hozzá, feltéve, hogy látja az értelmét. Ha nem látja, megpróbálja korrigálni a helyzetet. Egy olyan családban, ahol nagyon lazák a határok, ahol senki nem figyel a másikra, sokkal lassabban tűnik fel, hogy valaki nagyon sokat ül a számítógép előtt. Akkor válik károssá az internetfüggőség, amikor valaminek az elkerülését szolgálja, amikor az egyén ezáltal kivonja magát a családból.

A kivonulásnak számtalan módja lehet. Van abban valami provokáció is, amikor valaki a családtagok szeme láttára vonul ki a közösségi életből? Hiszen otthon van, csak éppen magára zárja az ajtót.

Igen, ez nagyon bosszantó lehet, mivel a család fizikai teréből nem lép ki az egyén, csak szemmel láthatóan valami teljesen más dologgal foglalkozik. Mégis, ha megfigyeljük, a számítógépnek a legtöbb otthonban eldugott helye van, ezért el is lehet bújni mögé.

Egyfajta álcának is tekinthetjük? A fiatal otthon ül egész nap: jó gyerek, nem bandázik, nem hajnalban jár haza részegen...

Igen. Számtalan olyan családot ismerünk, ahol a gyerekek arra használják a számítógépet, hogy ne kelljen szembesülniük a családi problémákkal. Ha nem akarják hallani a szülők veszekedését, elmennek gépezni. De előfordulhat az is, hogy miután a gyerekek lefeküdtek, a szülők ülnek le külön-külön a számítógép elé, ami a házastársi kapcsolatot rombolja. Az internetezés magányos tevékenység, ezért a családi létet támadja.

A családterápia rendszerszemlélete szerint a szenvedélybetegség az egész családnak jó, együtt tartják fenn ezt az állapotot. Miért lehet jó a családnak, ha a gyerek naponta 5-6 órát tölt számítógépes játékokkal?

Sok oka lehet. Van, hogy valamitől meg akarja menteni a család a gyereket, például a csavargástól. Vagy a régi barátai rossz útra vitték őt, és náluk még az internet is jobb. Vagy az az oka, hogy a gyerekek így kimaradnak a családi vitákból. Szinte minden esetben más áll a hátterében annak, hogy a család támogatja vagy engedi a túlzott számítógép használatot. Sokszor persze nem nyílt támogatásról van szó, csak passzív jóváhagyásról. Mindenki tudja, hogy a dolog káros, de senki nem avatkozik közbe. A gyerek így megtanulja, hogy ebben a családban lehet olyan dolgokat is csinálni, amiről mindenki tudja, hogy rossz, de a felnőttek szemet hunynak felette, és egyre messzebb merészkedik. Ezért is fontos, hogy leüljenek beszélgetni és nyílttá tegyék a problémát.

Az online szerepjátékok komoly addiktív tevékenységet jelentenek, melyek főleg a fiatalokra nézve veszélyesek. Milyen tényezők játszanak közre a függőség kialakulásában?

A függőség akkor alakul ki, amikor nem kellően stabil személyiséggel megy bele a játékos az internetes élménybe, illetve a játék válik az egyedüli örömforrássá. Előfordulhat, hogy egy gyerek egyetlen örömforrása, hogy ő az egyik csapatvezető az online szerepjátékban, és így kompenzálja azt, amit a külvilágtól kap, vagy éppen nem kap meg. Fontos megtalálni, hogy ki miért játszik. A terápián azt hozzuk felszínre, hogy miért jó a családnak, ha az illető játszik, mit nyer ebből a család? Meg szoktuk kérdezni, hogy mi lenne, ha nem játszana többet? Nem is az a fontos, hogy ki mennyit számítógépezik, hanem az, hogy hogyan reagál erre a rendszer. Néha megkérdezem a szülőket, hogy tudják-e mivel játszik a gyerekük, és miért szereti annyira ezt a játékot? Általában nem tudják, és nem is érdekli őket. Pedig érdemes lenne megkérdezni őt, vagy leülni mellé és egy órán keresztül nézni ahogy játszik. Mitől boldog, mit él meg ilyenkor?

Ezek szerint nem is az bosszantja a szülőket, amit csinál a gyerek, hanem az, amit nem csinál? A hiány okozza az igazi problémát?

Igen, általában az a fájdalom, hogy a gyermek nem tölt elég időt a családdal. A hiány jelentős tényező a rendszer szempontjából.

Akkor kérnek segítséget, amikor a hiány már elér egy bizonyos szintet, amit a család nem tud többé tolerálni?

Legtöbbször az a kifogás, hogy a gyerek rosszul tanul – erre nagyon érzékenyek a családok. Sajnos ritkán jönnek amiatt, hogy „keveset van velünk Józsika”. Annyit látnak, hogy romlanak a jegyei, mindig a gép előtt ül, és nem tudják, mit csinál. Komoly eredmény, ha ezzel családterápiára jönnek, mert akkor feltehetően látják, hogy ez a család problémája, és nem egyedül Józsikáé. Ha nem így gondolnák, akkor elküldenék őt a nevelési tanácsadóba, hogy nem tanul, csináljanak vele valamit. Ott is dolgozom, és sokszor égető szükségét érzem a családterápiának, hiszen nyilvánvalóvá válik, hogy az online közösség az egyetlen hely, ahol megkérdezik a gyerektől, hogy hogy van. Olyan dolgokat kap meg az interneten, amit a családjától nem igazán kap meg. Ritka, hogy a túlzott internetezés vagy játék miatt jönnének családterápiára a családok. Általában valami más problémával jönnek, és útközben derül ki, hogy sokat számítógépezik a gyerek.

Hol kezd félrecsúszni a média használata a családban?

A tévé és a számítógép a legegyszerűbb elfoglaltság, ami kezelhetővé teszi a gyerekeket. Ha túlmozgásos is, ettől majd lenyugszik és csak bámulja a képernyőt. A problémás gyerek a tévé, számítógép előtt hirtelen megjavul, a szülők pedig támogatni kezdik ebben: ne zavarjuk, olyan jól elvan. Ott csúszik el a dolog, amikor először elhangzik, hogy „akkor te most menj gépezni!” Amikor a család már kihasználja azt, hogy a tévé, számítógép előtt „megjavul” a gyerek, amikor így jutalmazzák őt, amikor így emelik ki egy problémás helyzetből, amikor így teremtenek teret és időt a szülők, hogy beszélgethessenek. Amikor már szándékos, irányított kérése a családnak, hogy most inkább menj számítógépezni. Sokszor egyébként kérni sem kell a gyerekeket, ösztönösen ráéreznek erre a megoldásra. Megérzik a feszültséget és elsomfordálnak. Onnantól válik problémássá a tévé és a számítógép használata, amikor tudom, hogy sokat ül előtte a gyerek, de nem teszek ellene semmit. Innentől kezdve ugyanis megszűnik a kontroll.

Hogyan élik meg a szülők amikor sikerül visszavezetni őket oda, hogy egy ponton jóváhagyták a kivonulásnak ezt a formáját?

Nehéz felvállalni a döntésük felelősségét. Amikor megkérdezzük, hogy mi történne, ha nem számítógépezne annyit a gyerekük, sokszor kiderül, hogy sokkal nagyobb baj lenne. Ilyenkor belátják, hogy ők hozták létre ezt a helyzetet, mivel sokkal jobbnak találták azt egy másik lehetőségnél. Ők kérték, hogy „ne menj el, hanem maradj itthon” vagy „ne velünk legyél, hanem külön”. Nehéz szembenézni azzal, hogy a helyzet igazából mindenkinek jó, holott ez a felismerés a családterápia magva. A tünetet, ami problémaként jelentkezett, át kell értékelni, be kell látni, hogy az valamire jó. Nagyon nehéz ez a szemléletváltás, hiszen azzal jöttek, hogy baj van a családban. A terápiás folyamatban az a leghosszabb út amíg eljutunk erre a pontra.

A szülőknek a gyerekek előtt is el kell ismerniük a felelősségüket?

Biztos, hogy jót tesz a kapcsolatuknak. Láthatja a gyermek, hogy a szülei is emberek, ők is hibáznak. Emellett kialakul annak a kultúrája, hogy hogyan szoktunk bocsánatot kérni és megbocsátani egymásnak a családban. Hogyan lehet helyrehozni, ha hibáztunk?

Mi következik a szemléletváltás után?

Ha már megtörtént a fordulat, többnyire beindul a család és tenni kezdenek azért, hogy változtassanak a helyzeten. Általában személyes gondoskodásra van szükség, közös programokra, és annak a megértésére, hogy miért játszik olyan sokat a gyermek. Addig, amíg nem akarjuk megérteni őt, ritkán fordul elő, hogy a gyerek önként lemondjon a játékról. Valamilyen csábítóbb alternatívát kell felkínálni, ami persze nem egyszerű. Nem vezet eredményre, ha eltiltjuk őt a számítógéptől, akkor majd jön a csalás.

Mit gondol arról a megoldásról amikor a szülők végső elkeseredésükben egyszerűen lekapcsolják az áramot, hogy a gyermek ne tudjon többet számítógépezni?

Az a legjobb, ha a család összeül és megállapodnak a számítógép használatának kereteiről. Ha ez mégsem működik, jönnek az egyéb megoldások, például az áram lekapcsolása. Ismerek olyan családot, ahol a szülők ezt a módszert választották, és a gyerekek is elfogadták. Az a lényeg, hogy közös szabályrendszer alapján működjön a család. A fizikai és lelki terrortól eltekintve mindegy, mi ez a szabály, ha mindenki elfogadta és be is tartják, akkor rendben van. Innentől kezdve az, hogy 2 vagy 10 órában állapodtak meg, a család funkciója szempontjából mindegy. Akkor van gond, ha napi 2 órában egyeztek meg, és valaki ennek ellenére 10 órát ül a gép előtt.

A teljes eltiltás után más menekülési útvonalat keres a gyermek?

Rendszerint igen. Nem véletlenül temetkezett a gépbe. Ha ezt megvonják tőle, más utat fog keresni, hogy ugyanúgy kivonulhasson a családból, vagy hasonló élményekhez jusson. Ha a család megfogalmaz egy kérést, hogy a gyermek kevesebb időt töltsön a számítógép előtt, fel is kell ajánlania helyette valami mást.

 Mi a véleménye arról, ha a számítógépezéssel jutalmazzák a gyereket?

Akkor van baj, ha ez a kizárólagos jutalom. Akkor alakul ki a függőség, amikor ez válik a kizárólagos örömforrássá. Ha a számítógép ugyanolyan jutalom, mint a foci, akkor rendben van. Persze nagy a kísértés, hiszen a számítógép költséghatékony, időhatékony, és sose fáradt - ellentétben a szülővel. Könnyebb a számítógéppel jutalmazni, mint azt mondani, hogy gyere, játsszunk egy társasjátékot, mert az a szülőtől is időt és energiát igényel.

Milyen tanácsokat tudna adni azoknak az olvasóknak, akik jelenleg ezzel a problémával küzdenek?

 A legfontosabb, hogy beszéljenek erről a témáról a családban! Próbálják megismerni azt az élményt, amit játék közben átél a gyermekük. Könnyű ilyenkor elítélően nyilatkozni, de ezzel csak elriasztjuk a fiatalt, és többet semmit nem fog mondani. Legyenek olyanok a szülők, mint a kutatók! Legyenek kíváncsiak a gyerekükre! Beszéljék meg a számítógép használatának szabályait! Emellett pedig igyekezzenek olyan kapcsolatokat kialakítani a családban, amit a gyermek irigylendő példának lát, amire ő is vágyni fog!

És mondjuk ki: nem szégyen családterápiára járni!

Egyáltalán nem! Jöjjenek csak, bármilyen kis problémával! A kisebb gondokat hamarabb meg lehet oldani.