Interjú Szabó Andrással, rendelőnk új kollégájával

 Burn out – de ki lehet keveredni belőle

 Hogyan vesszük észre, ha életünk lendületet veszít?

Leginkább utólag. Nem feltétlenül akkor, amikor éppen lassulunk… Tulajdonképpen nem a lendületvesztés igazán a baj, hiszen sosem egyféle ritmusban élünk. Hol gyorsabban, hol lassabban zajlik az életünk, és sokszor nincs is befolyásunk a tempóra. Ám a lendületvesztéssel együtt könnyen megijedhetünk… Hiszen a lendületvesztéssel együtt valójában a jól megszokott kapcsolatokban is zavarokat érezhetünk. Egyszerűen nem úgy működnek a dolgaink, ahogy kellenének, ahogy megszoktuk… Valahogy megtorpanunk és megbizonytalanodunk. Mintha rogyadozni kezdene egyszer csak körülöttünk minden, ami fontos számunkra. Ezután már minden apró eltérés, pontatlanság, bárhogyan görcsölünk, sokként hat, és bennünk az ijedelem óriásira duzzadhat. Sorban veszíthetjük el a biztonságos fogódzókat, gyorsan szakadozik a napi rutinunk. És ezek a szakadozások ellen egyre inkább tehetetlennek érezzük magukat. Attól kezdünk tartani, hogy ez már többé mindig így marad. Mintha nem csupán a biztonságunkat veszítenénk ilyenkor el, hanem vele a jövőt, mindent, az értelmét a dolgainknak… Mintha egyedül, mintha magunkra maradtunk volna. Pont akkor, amikor szükségünk lenne azokra, akik nagyon fontosak számunkra…

 Van adat arról, hogy a kiégés elsősorban milyen személyiségtípusokat veszélyeztet?

A kérdésre konkrét választ jelentő adatot én nem ismerek. Persze ettől még lehetett erre irányuló vizsgálat. De alig hiszem, hogy az ilyen módon esetlegesen szerzett adatok, információk a személyiségtípusokra vonatkozóan általános érvényű következtetéseket eredményeznének…

Ha a kérdés igazából azt firtatja, lehetnek-e olyan személyiségtípusok, amelyeket kevésbé veszélyeztet a burn out, akkor azt kell mondanom, hogy, ismereteim szerint, nem lehetnek. Megítélésem szerint ugyanis nem személyiségtípus alapján, hanem egy sajátos, kudarcosnak megélt állapot révén jöhet létre a kiégés.

A kiégés elhatalmasodása során leginkább az ember napi tevékenységének beszűküléséről, megrekedéséről és különféle zavarairól, illetőleg az érintett ember interakcióinak disszonanciájáról és eltorzulásáról van szó. Ez az állapot pedig nem válogat a személyiségtípusok között.  Ebben az állapotban a külső és/vagy belső nyomás, másként feszültség, ha úgy tetszik, stressz az érintettek számára szinte elviselhetetlenné válik, és megzavarja az ember tájékozódását, gondolkodását és kommunikációját…

 Képességeinknek és erősségeinknek mekkora szerepe van a burn out elkerülésében?

Képességeink és erősségeink azonosítása és kihasználása alighanem meghatározó elvárásunk lehet önmagunk számára. Ezek azok a személyes tényezők ugyanis, amelyek révén, hosszabb távon, tényleges előnyre tehetünk szert, mindezek következtében ugyanis eredményesebbek és sikeresebbek lehetünk. Valóban fontos tehát mindezeket jól ismernünk, és velük feltétlenül érdemes foglalkoznunk. 

Ezek a jellemzők a kiégés időszakában ugyanakkor az érintettek számára alig vagy egyáltalán nem jól érzékelhetők. Egyszerűen ilyenkor nem úgy élik meg az emberek, hogy lennének erősségeik, vagy, hogy jók a képességeik. A létrejött állapot a kiégett ember számára ugyanis alapvetően kudarcos, és éppen a saját képességeiben és teljesítményében csalatkozott leginkább.

A burn out ember kiégettsége igazából nagyon sokféle módon jelentkezhet. Olykor zuhanás élményként megtapasztalható ez az állapot, máskor meg ijesztően hullámozhat velünk minden, amikor egyszer erősödhetnek, egyszer pedig enyhülhetnek a hatások. Olykor elviselhetetlen nyomásként, máskor pedig valószerűtlenül megélt, cél és értelmet vesztett üresség alakjában élhetjük át a kiégésünket.  A burn out személyiség sajátos védekező helyzetbe kerül ilyenkor (akár az egész világgal szemben), amelyet legfeljebb túlélni szeretne. Ám meghaladni mindazt, úgy érezheti, igazán nem képes, sőt talán igazán semmire sem képes…

Képességeink és erősségeink felismerése és kihasználása – megítélésesem szerint - egyrészt a kiégés megelőzésében, másrészt a burn out személyiség újra szervezésében kaphat fontos szerepet. 

 Mennyiben múlik rajtunk az, hogy stressz-mentesen éljünk?

Miközben az emberek nagy része kifejezetten nyugtalan időket él, mégis valahogy a mindezzel együtt járó többletfeszültségeket és többletingereket el akarja nyomni, vagy legalább figyelmen kívül akarja hagyni. Még csak tudomást sem szeretne venni róluk.  Inkább kiszorítja magából ezeket a jószerivel aggodalmaskodásnak is ható jelzéseket, amivel mintha azt szeretné kifejezni, hogy feszültségektől mentesen, ha úgy tetszik, stressz-mentesen akar élni. 

A stressz-mentesség olyan, mondhatni, idealisztikus elvárásunk, amely, szerintem, igazán nem jelentheti azt, hogy el lehetne kerülnünk, hogy stresszel találkozzunk. Egyszerűen számolnunk kell azzal a ténnyel, a napi életünk gyakran generálhat külső és belső feszültségeket, amellyel nekünk kell megbirkóznunk. A feszültségek különben önmagukban egyáltalán nem embertől idegen tényezők. Nem kellene tőlük félnünk, hiszen egyszerűen hozzátartoznak az életünkhöz. A mind untalanul keletkező feszültségek különben is legalább annyira szolgálhatják az embert, mint amennyire korlátozhatják, sőt rombolhatják is. Vagyis a feszültségeknek igazán van helye és szerepe az ember mindennapjaiban. A feszültségekkel való megküzdésünk, illetőleg annak következményeként ténylegesen keletkező feszültségek mértéke talán mindebben a legfontosabb.

Úgy kellene inkább közelítenünk a kérdést, hogy miképpen tudjuk elfogadható, a saját habitusunknak megfelelő, mederben tartani a bennünket érő különféle ingereket, illetőleg az azokkal összefüggésben bennünk keletkező indulatainkat, ha úgy tetszik feszültségeinket. Mindehhez leginkább jó önismeretre, és általunk jól ismert feszültségeket szabályozó és feldolgozó, esetleg elvezető módszerekre van szükségünk. Ezek pedig manapság különféle fejlesztő csoportok segítségével elsajátíthatók.

Rajtunk leginkább az múlik, hogy időben felismerjük, és önismeretünk segítségével lehetőleg elkerüljük az indokolatlannak, szükségtelennek vélt, komolyabb stressz-terheléssel járó helyzeteket. Úgy javíthatjuk ugyanakkor a különféle stressz-hatásokkal való találkozásban a saját pozíciónkat, hogy alaposan felkészülünk rá, vagyis szakemberek segítségével elsajátítjuk, tudatossá tesszük a stressz-hatások feloldásának, illetőleg kiváltásának módszereit.

 Hogyan maradhatunk motiváltak?

Kiégéskor hamar érezhetjük azt, hogy mintha teljesen elveszítettük volna az erőnket, amitől eddig a napi teendőinket saját elvárásaink szerint el tudtuk végezni. Mintha egy csapásra célt és értelmet vesztett volna minden. Ilyenkor aztán gyakran az elvesző motiváltsággal magyarázzuk mindazt, ami történt velünk. Talán azt is gondoljuk, ha a motiváltságot visszaszerezzük, vagyis újra motiváltak leszünk, minden a helyére kerül és minden olyan lesz, mint régen. Milyen jó is lenne, ha ilyen egyszerű lenne.  

A burn out személyiség kiégése idején olykor lehet, hogy éppen az erőteljes nyomássá, szigorú belső paranccsá dermedt motiváltság „foglya” lesz. Ezt és még annyi minden mást elébb el kell engedni majd ahhoz, hogy a célt és értelmet vesztő, egyre inkább ellehetetlenülő, védekező állapotból az ember változni, változtatni legyen képes.

Kiégéskor ugyanis a motiváltság (vagy annak a hiánya) sajátos kényszerélménnyé válhat, amely inkább a burn out személyiség újraszervezésekor kaphat ismét értelmet és talán újrafogalmazott tartalmat. A személyiség újraszervezése azonban egy hosszabb folyamat, amelyben az adott életvitel szinte minden komponense újragondolandó, és újra teremtendő. Mindebben a folyamatban ugyanakkor arra is készülnünk kell, hogy nem maradhat, nem működhet minden ugyanolyan módon, mint előtte. Változásokra, változtatásokra lesz szükség, amely részben vagy akár egészben is érintheti azt, hogy igazán mire vagyunk képesek, és miképpen lehetünk a jövőben motiváltak.

http://www.budaipszichologus.hu/pszichologusaink-munkatarsaink/szabo-andras